Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Írások

    • Interjúk
    • A hét arca
    • Határtalanul
    • Ismeretlen ismerősök
    • A nemzet erdélyi színészei
    • Művészek írták
    • Beszámolók
    • Beszélő képek

    Néhány remek karakter – a Holt lelkek a Katonában

    Zappe László
    2018. február 8.
    Megpróbálták már néhányszor színpadra tenni Gogol hatalmas művét, a Holt lelkeket Magyarországon. A színházi Adattár szerint először 1976-ban a Madách színházban Lengyel György rendező kísérelte meg ezt Szakonyi Károly átdolgozásában, ...

    2008-ban Bodó Viktor a Szputnyik társulatával adaptálta, a címet sokértelmű tréfával kiegészítve: „Tokhal vonóval”, legutóbb pedig a Radnótiban Valló Péter idézte meg a művet Morcsányi Géza fordításában.

    Vonzó és egyben képtelen feladat a regény formátumához illőnek gondolt nagy színpadon éppúgy, mint kisebb térben vagy éppen stúdióban. Most Dankó István, a Katona remek karakterszínésze a Sufniban próbálkozott Gogol poémájával. Szerzője ugyanis némileg talányosan így jelölte meg alkotása műfaját, talán Puskin Anyeginjére is célozva, amit viszont Belinszkij, a kor nagy hatású orosz kritikusa nevezett az orosz élet enciklopédiájának. A maga módján a Holt lelkek is enciklopédikus mű. Az orosz földbirtokosok kisenciklopédiája. Ám a rendező még a Sufni csekélyke terén belül is egy csöppnyi dobogóra szorította be a játékot, a hatalmas orosz sztyeppét, ahol a halott jobbágyokat felvásárló Csicsikov tarantásza kóborol, a néző képzeletére bízva. Ezen a dobogón fogadják őt különféle házigazdák, földbirtokosok. A dobogón makettek jeleznek épületeket, térkép mutatja az utakat. A cselédséget megjelenítő Lestyán Attila piros játékautót közlekedtet és parkoltat le. Csupa móka, szórakoztató jópofaság, aminek alig van köze Gogol mélyebb humorához. Inkább kellemes időtöltést kínál.

    A halott jobbágyokért Vizi Dávid házal egy kis táskányi pénzzel. Nem holmi linkóci alak, mint például éppen Gogol Hlesztakovja a Revizorban, hanem munkálkodását komolyan vevő szélhámos. Hiszen semmi mást nem tesz, mint hogy megpróbálja az eredeti tőkefelhalmozás rögös útját kissé lerövidíteni. Lényegbe találó alakítás, megvan benne a célratörő merészség és a veszélyekkel nem törődő könnyelműség.

    Mind ehhez kap még a néző – ahogyan a Katonában megszokhatta – néhány nagyszerű jelenetet Elek Ferenctől és Mészáros Blankától. Kell-e több? – gondolhatja a színészeket lelkesen ünneplő néző az előadás után. Hát éppen elkelne – gondolja a telhetetlen kritikus.

    Fotó: Dömölky Dániel

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu