Mikor kezdett el zenélni, hogyan vált basszusgitárossá, és milyen szerepet játszott az éneklés a korai éveiben?
   –  Hatéves koromban autodidakta módon tanultam meg akusztikus gitáron játszani, és már ekkor születtek saját szerzeményeim. Később zenei általános iskolába írattak be, ahol a kötelező hangszernek klasszikus gitárt választottam, ezen nyolc évig tanultam. Az éneklés is a kezdetektől jelen volt az életemben, hiszen a két nővéremmel és az édesanyámmal már gyerekkorunkban 3-4 szólamban énekeltük a Beatles dalait, illetve az akkori külföldi és magyar slágereket, az én gitárkíséretemmel. Második-harmadik osztályban saját zenekart alapítottam, amellyel az iskolában is központi figurák voltunk, megzenésített verseket és saját dalokat adtunk elő. A zenekarok később is jöttek, míg végül 16-17 éves koromban váltam basszusgitárossá.

Kiktől tanult ebben az időben, hol kamatoztatta ezt a tudást a pályája elején?
   –   Az énektudásom fejlesztése érdekében két nővérem és az édesanyám példáját követve Szendrő Máriához, "Mamihoz" jártam egy éven át Böszörményi útra. Emellett elvégeztem az OSZK Stúdiót is, ahol hivatalos végzettséget szereztem. Az Országos Rendező Iroda (ORI) vizsgáját is letettem, miközben gitárból is levizsgáztam. Az „A” kategóriás OSZK-és az ORI engedélyek birtokában már hivatalosan, is, már pár száz forintos honoráriumért basszusgitározhattam. Játszottam többek közt a Jokers együttesben, valamint számos klasszis – például Cserháti Zsuzsa és Máté Péter – mögött, éveken keresztül két formációval, több országos turné alkalmával.

1980-ban jött a katonaság, de 1981-től a Honvéd Művészegyütteséhez (ma Nemzeti Táncszínház) került, melyhez kötődően kezdődött a szólóénekesi karrierje, és a bevonulása idején sem kellett felhagynia a zenéléssel.
   –   Tatára kellett bevonulnom egy háromhónapos kiképzésre, és a katonazenekarba kerülve nagydobon és cintányéron kellett játszanom. Annak büntetéseként, hogy a nővérem 1969-ben Kanadába disszidált, áthelyeztek Szabadszállásra az első lépcsős harckocsizó dandárba. Itt is részt vettem egy zenekar összeállításában, amellyel minden héten játszottunk a tiszteknek. Pengető, húr vagy éppen kotta beszerzésére hivatkozva hetente egy-két napra haza tudtam menni. A húsz hónapos katonai szolgálatom utolsó fél évét a Honvéd Központi Művészegyüttesnél töltöttem, ahová a Traviátából előadott operarészletem alapján vettek fel. Itt Kerényi Miklós Gábor volt a főrendező, Mészöly Gábor pedig a dramaturg.  Kerényi egyszer azzal hívott fel az irodájába, hogy mivel tudok gitározni és énekelni, szeretnének szerkeszteni egy műsort a laktanyák számára. Írtak nekem pár gyönyörű dalt, amelyeket Oláh Ali barátom hangszerelt meg. Ennek köszönhetően katonaruhában, szólistaként léphettem fel a laktanyákban, ahol szimfonikus zenekar és nagy kórus kísért engem.

Mikor érezte először, hogy színészként szeretne színpadra lépni?
   –   Soha nem volt ez a konkrét vágyam. Gábor Ila vezetése és kiválasztása alapján összeállt egy zenészcsapat, akikkel  az építő- és a KISZ-táborokat jártunk. 1982-ben, azért, hogy a katonaságból visszajöhessek, kellett valami konkrét indok, hogy újra bekerüljek a körforgásba. A Gábor Ila vezette zenekar tagja volt Csuha Lajos, aki akkor már a Rock Színházban is dolgozott. Ila javasolta „Csucsunak” (Lajos), hogy nekem is a Rock Színházban lenne a helyem, mivel úgy ítélte meg, hogy jól tudok zenélni, énekelni, szavalni, és a táncot is biztosan megtanulom majd. Csucsu beajánlott Várkonyi Mátyásnak, akihez elmentem: énekeltem néhány dalt saját gitárkíséret mellett, Miklós Tibor és Jeszenszky Endre pedig felmérték a színpadi mozgástechnikámat. Várkonyi és Miklós Tibor közös döntése alapján 1982 elején kerültem a Rock Színházba.

 Lényegében ebben az időben vált színházi emberré. Milyen lehetőségeket kapott innentől?
   –   Elsőként 1982 márciusban a Vörösmarty téren rendezett Forradalmi Ifjúsági Napok keretében Szakácsi Sándor helyett énekelhettem Che dalát az Evitából, egy részletet a Hair-ből, valamint a Juvenalist a Sztárcsinálókból. Utóbbi szerepet nem sokkal ezután meg is kaptam, ez volt az első komoly színészi alakításom. Nagy segítség volt számomra, hogy ebben a darabban gitározhattam is, ami mankóként szolgált, hiszen ebben az időben még nem voltak kiforrott színészi képességeim.

Milyenek voltak a mindennapok a Rock Színházban, és hogyan hatott ez az időszak a színészi fejlődésére?
   –   Olyan – már végzett és neves – kollégáktól kaptam segítséget, és leshettem el a hivatás fortélyait, mint Szakácsi Sándor, Usztics Mátyás vagy éppen Szolnoki Tibor. A Rock Színházban főiskolai színtű oktatás volt: délelőtt tízre bementünk az Akácfa utcai próbaterembe – vagy ahová éppen befértünk, mert soha nem volt saját színházunk, igazi vándoréletet éltünk. Ennek ellenére hatalmas rajongótáborunk volt, akik mindenhová követtek minket. Délelőtt beszédtechnikát (előbb Montágh Imre, később Végvári Tamás tanította), művészettörténetet, akrobatikus táncot, sztepptáncot, színészmesterséget és balettet tanultunk. El lehet képzelni, ahogy Vikidál Gyuszi, Homonyik Sanyi, Miklóska Lajos, Csuha Lajos, Makrai Palika és én ott álltunk a balettrúdnál szűk gyakorlónadrágban, és teljes komolysággal csináltuk a pliét. Ezek a képzések igazi alapot adtak a mozgáskultúránkhoz és színpadi jelenlétünkhöz. Este pedig játszottunk komoly előadásokban – Sztárcsinálók, Evita (ahol előbb Szakácsi Sanyival, majd Homonyik Sanyival váltottuk egymást), később a Bábjátékos, aminek köszönhetően megkaptam a színész I. minősítést. Ha a főiskolára jártam volna, nem is játszhattam volna közben színházban, így azonban előbb lehetőségem nyílt erre, és szépen haladtam felfelé a ranglétrán.

1986-ban 29 évesen, majdnem krisztusi korban kapta meg a Jézus Krisztus Szupersztár főszerepét, amely országosan is ismertté tette. Hogyan formálta az alakítással járó munkafolyamat a személyiségét?
   –   Ez a szerep meghatározta az egész pályámat és életemet, hiszen külsőleg és belsőleg is meg kellett teremtenem Jézus alakját, aki már korábban is fontos volt számomra. Az, hogy megkaptam a lehetőséget a szenvedéstörténet legdrámaibb pillanatának megjelenítésére, egyszerre jelentett csodát és hatalmas felelősséget. Amíg a társulat nagy része a Tisza-parton pihent, addig én aszketa életet éltem: bújtam a Bibliát, Jézusról szóló könyveket forgattam, tudatosan étkeztem, sportoltam, és naponta gyakoroltam a Gethsemane-imát – és persze az egész szerepet –, a próbákon pedig igyekeztem átélni, átszellemülni és felnőni ehhez a nem mindennapi feladathoz. Úgy éreztem, közvetítő vagyok – a fentről kapott erő rajtam keresztül áradt a közönség felé, és ez a tapasztalat azóta is az életszemléletem és értékrendem alapját képezi.  

Tizenegy éven át játszották a Jézus Krisztus Szupersztárt országszerte. Mennyire és hogyan formálhatták a saját maguk ízlése szerint az Andrew Lloyd Webber zenéjére és Tim Rice szövegeire épülő eredeti darabot?
   –   Szikora János a darabban egyszerre ötvözte az archaikus és a modern elemeket – a rendezésben, a díszletben és a jelmezben is. Számomra külön öröm volt, hogy az archaikus Jézust alakíthattam: nem modern ruhában, hanem a gyönyörű krisztusi öltözetben – lepelben és egy egyszerű saruban –léphettem színpadra. Teljes szabadságunk volt a díszlet és a jelmez terén, a zenét pedig Várkonyi Matyi áthangszerelte; a magyar bakelitlemezen a Webber-eredetihez képest egy új, nagyon sikeres verzió hallható. Amikor Webberrel találkoztunk Londonban a Fantom próbáin, megajándékoztam a Rock Színházas lemezzel. Később, amikor Webber újra hangszerelte a darabot, abban is visszaköszöntek néhol azok az elemek, amiket a magyar változatban is hallhattunk. Szegeden több alkalommal előadtuk a darabot, de voltunk vele a Margitszigeten is, ahol Csucsu (Csuha Lajos) is játszotta – velem váltásban – a főszerepet. Azután pedig már teljes mértékben az én nevemhez kötődött a címszerep, ami egyfajta küldetés tudatot adott nekem.

Egészen fiatalon megkapta Marius szerepét a Nyomorultakban. Mitől vált annyira sikeressé ez a produkció, hogy több éven át csaknem háromszázszor adták elő?
   –   Ezt a darabot a szereposztás és a rendezés tette világszínvonalúvá. A Nyomorultakat a Jézus Krisztus Szupersztár bemutatója után egy évvel később, 1987-ben Szegeden, egy 7500 fős szabadtéri nézőtér előtt játszottuk először. Szinetár Miklós tanár úr segítségével alakult ki a szereposztás: Vikidál Gyula fantasztikus Jean Valjeanként, én pedig Marius szerepében léptem színpadra. Az előadást ebben a felállásban valóban háromszázszor játszottuk el, Szegedről a Vígszínházba, a Bartók Béla Gyerekszínházba, a Paulay Ede utcába és az Operettszínházba is elvittük. Többek között Szombathy Gyula, Hámori Ildikó, Kaszás Attila, Homonyik Sándor, Makrai Pál, Csarnóy Zsuzsi, Varga Rita voltak a darabban a partnereim. Csodálatos, forradalmi hangulatú előadás született, ahol mindenki kiválóan énekelt és játszott.

Ekkor már igencsak foglalkoztatott színművész volt. Milyenek voltak a mindennapjai?
   –   Ebben az időszakban is sűrűn teltek az évek: egymást érték a külföldi turnék, bemutatók, próbák és utazások. Aztán majd tíz év elteltével Szabó Istvánnal, az Oscar-díjas rendező barátommal forgattam éppen az Offenbachs Geheimnis (Offenbach titkai) c. vígoperát Bubik Istvánnal, Makrai Pállal és Kertész Marcellával a Kecskeméti Színházban a 3sat televízió számára. Esténként vagy a Jézus Krisztus Szupersztárt, vagy az István, a királyt játszottam Koppányként. Reggel forgatáson voltam, este pedig a Margitszigeten – folyamatos hajtás volt, de az elmúlt ötven év így telt, ezért ez akkor sem volt szokatlan.

Hogyan jöttek a külföldi felkérések?
   –   A felvételek egyik szünetében felhívott Szilágyi István, akinek már saját művészeti menedzsment irodája volt. Elmondta, hogy Claude-Michel Schönberg – akivel A Nyomorultak és a Miss Saigon kapcsán már dolgoztunk – szeretne meghívni Stuttgartba, a Miss Saigon meghallgatására, Chris szerepére. Mondtam, hogy a forgatások miatt sajnos nem tudok menni, de Csengeri Attilát ajánlottam magam helyett. Két nap múlva azzal hívott újra, hogy Schönberg ragaszkodik hozzám. Végül megbeszéltünk egy időpontot, és Csengeri Attilával Stuttgartba utaztunk. Az SI-Centrumban, ahol a Miss Saigont játszották, évente frissítették a szereposztást. Itt a darab vezetősége előtt énekeltünk részleteket a darabból. Ezt hallva Klaus Wilhelm áthívott egy másik szobába, leült a zongorához, és a kérésére angolul elénekeltem Jean Valjean imáját is. Elmondta, hogy Duisburgban játsszák a darabot, és éppen szereposztás-váltás miatt Jean Valjean-t keresnek. Pár hét csend után Simon Edit, a Rock Színház művészeti titkára és menedzsere hívott, hogy Wilhelmék a budapesti Kossuth Klubban tartanak újabb meghallgatást a szerepre. Itt németül kívülről elénekeltem az imát. Ezt követően hívott Edit, hogy Makrai Pállal és Koós Rékával, Tunyogi Bernadettel és Tombor Zoltánnal együtt első szereposztásra kimehettünk Duisburgba, ahol már két dalt vártak tőlünk. Brigitte Odett (aki ma színházi rendező a Fontys Hogeschole-n), aki a darab rendezője volt, már ekkor érdeklődött a jövőbeni terveimről.

1997 márciusban járunk. Hogyan szerződtették le végül Dusiburgban Jean Valjean szerepére?
   –   A végső ámenért Londonba is ki kellett utaznom, hogy Cameron A. Mackintosh, a Nyomorultak jogtulajdonosa meghallgasson, ott volt Nick Davis, a zenei rendező, és Ken Caswell director, aki az egész világon rajta tartja a kezét az összes Nyomorultak-produkción, és az adott próbafolyamat utolsó két hetében mindig jelen van, hogy az ő jóváhagyása és szempontjai alapján nyerje el végső formáját a darab. Mackintosh, a koreográfus és összesen legalább 15 ember volt jelen a meghallgatásomon. Elénekeltem a két dalt, és Mackintosh nekem adta a szerepet, már itt jelezte, hogy nem könnyű alakítás, ráadásul heti hat alkalommal kell eljátszanom ezt a főszerepet. Ekkor elővettem egy kis szatyrot, amiben nálam volt az lemezborító, amit még 1987-ben, A Nyomorultak bemutatóján többen is dedikáltak. Büszkén mutatta az egész csapatnak, hogy tíz évvel ezelőtt ő már megmondta, hogy ez a srác, aki most Marius, egyszer Jean Veljean lesz.

Két év nem kevés idő. Mesélne ennek a személyes vonatkozásáról?
   –   Hazajöttem, itthon elvettem feleségül azt a lányt, akivel akkor már pár éve együtt éltem, bepakoltuk a két kutyát és a macskát, és 1997 júniusban kimentünk, augusztusban volt kint A Nyomorultak bemutatója, és még két évig kint éltünk Duisburgban.

Mi volt később itthon A Nyomorultak utóélete? Hogyan alakult a darab későbbi sorsa idehaza, és abban milyen szerepe volt?
   –   Amikor 2000-ben visszajöttem Budapestre, a nemzetközi siker után a Madách Színházban újra színpadra vittük Machintos jóváhagyásával. A produkciót Földes Tamással váltva kettős szereposztásban játszottuk olyan kollégák részvételével, mint Vikidál Gyula, Barabás Kiss Zoltán és Szinetár Dóra. Később Győrben és Miskolcon is játszottam ezt a gyönyörű főszerepet. Most a fiatalabb nemzedék viszi tovább ezt darabot – friss szereposztással, új lendülettel. Ez immár a Nyomorultak Madách Színházi harmadik változata.

Milyen szerepei voltak ekkoriban még a Madách Színházban, és ezeket aztán mely helyszínekre vitték még el?
   –   2003- óta Szirtes Tamás felkérésre az Operaház Fantomját alakítom. A darab töretlen sikerét mutatja, hogy 22 éve műsoron van a színházban. Koncert jelleggel pedig az ország számos sportcsarnokában vagy szabadtereken – Debrecenben, Pécsett, Miskolcon – és a Szegeden is bemutathattuk.

Amikor egy darabot ennyiszer és ennyi éven át játsszanak, az hogyan alakul át és hogyan formálja a csapatot?
   –   Mind az énektechnika-, mind pedig az átélés szempontjából is mélyül és fejlődik. Ez egy folyamatos építkezés, hiszen minden egyes alkalommal ugyanazt az élményt kell nyújtani a közönségnek maximális igényesség mellett. Ez a 22 év az Operaház Fantomjában is érezhető – a szerep él a szívemben, a lelkemben. A közönség töretlen, máig meglévő érdeklődése és szeretete – a személyes pillanatok és emlékek örök nyomot hagynak bennem, és mind máig formálnak.

A darabokat egyszer csak mégis el kell búcsúztatni. Milyen volt ez a Jézus Krisztus szupersztár esetében?
   –   Szirtes Tamás ötlete alapján a 2023–2024-es évadban még 11 alkalommal láthatott a közönség a Madách Színházban Jézusként, majd 2024 nagypéntekén, április 7-én búcsúztattak el végleg a szereptől. Ez számomra természetes érzés volt: a szerep a szívemben és a lelkemben tovább él, és a pillanatok, amiket évtizedeken át átéltem, élénken élnek az emlékezetemben. A koncerteken zenei alapra és élő zenekarral is gyakran és szívesen eléneklem a Gethsemane kertbéli Imát – ez a szerep örökre velem marad.

Szinte az egész pályája alatt testhez álló szerepeket kapott. Milyen szakmai kihívásokat élt át az Anna Karenina c. darabbéli alakítása idején, ahol először a szerető (Vronszkij), majd a megcsalt férj (Karenin) szerepét formálhatta meg?
   –   Kocsák Tibor barátom írta a darabot – Vronszkij szerepét rám írta –, amely zeneileg, és dramaturgiájában is csodálatosra sikerült. Ezt játszottuk az Operettszínházban, és szabadtéren is: a Bakáts téri előadásokon lóháton szerepeltem a darabban. Később a Madách Színházban – Szerednyey Béla rendezésében – Kerényi Imre igazgató úr bízott meg Karenin szerepével, és bár az előadás nem futott sokáig, hatalmas sikere volt. Veszprémben is játszhattam ezt a szerepet. Emlékezetes maradt egy szombathelyi előadás, amelyben Dunai Tomi barátom – aki a másik szereposztás Karenint alakította –, éppen túl volt egy térdműtéten, nekem pedig pont elment a hangom, de már nem mondhattuk le az előadást. Ezt úgy hidaltuk át, hogy én a színpadon playbackeltem, miközben ő lentről, a zenekar mellől énekelt, majd a tapsrend alatt az ölemben vittem őt fel a színpadra. 

Mi az elsődleges szakmai identitása, amikor egyszerre színész és zenész is?
   –   Elsősorban zenész vagyok, a színészet később lett az életem meghatározó szereplője.  Jelenleg is háromféle zenekarban játszom – egy 18, egy 6 és egy 5 tagú jazzformációban – utóbbiban csak basszusgitározom. A színpadon énekelek- játszom, a zenekarban zenélek, a lovaspályán pedig lovagolok. Ez a négy tevékenység mindig is jelen volt az életemben, ezért egyszerre élhetem meg a színész-, az énekes, a zenész- és a lovas énemet is.

Melyek azok a munkák, amelyekben ezt a hármat ötvözni tudja aktívan a mai napig?
   –   2009 óta több szabadtéri lovas előadáson dolgozom Moravetz Leventével a Moravetz Produkció égisze alatt. Ennek részeként címszerepet kaptam a Zrínyi 1566-ban, de dolgoztam vele az elmúlt években a Sárkányszív-ben (Nagy Lajos szerepében), A Fejedelem-ben, valamint legújabb produkciónkban, az Esze Tamás a tarpai jobbágynemes- és a Csodaszarvas c. darabban. Ezekben sokszor lóháton közlekedem. A Csodaszarvasban Léna lányom is csatlakozott hozzánk, ő is főszerepet játszik, lovagol és lóháton énekel – elfogultság nélkül állíthatom, hogy nagyon tehetséges.

Ezeket a szabadtéri előadásokat sikerüknek köszönhetően országszerte hívták kőszínházakba is.
   –   Bizony, a szabadtéri bemutatók után abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az Egri Gárdonyi Géza Színház és a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház is örömmel fogadta ezeket a darabokat. Mind a Fejedelmet, mind a Zrínyi 1566-ot, mind pedig a Sárkányzsívet – bérletes előadásként – 30–35 alkalommal vihettük színre mindkét helyszínen. Nemrégiben készítettünk egy videóklipet Szolnoki Péterékkel, amely a Második Magyar Hadsereg Don-kanyari részvételének és szenvedésének állít emléket. Ezt a témát elsőként Moravetz Levente tollából és rendezésében mutattuk be és több mint harmincszor játszottuk el 2023-ban a zalaegerszegi színházban Volt egy seregünk címmel hatalmas sikerrel, amelynek a zenéje CD-n is megjelent.

Milyen filmes szerepeire emlékszik vissza a legszívesebben?
   –   Filmes pályám inkább epizódszerepekből állt, de mind különleges élmény volt: játszottam a Kincsemben (2017), lovagoltam a Hídemberben (2002) és a Honfoglalásban (1996), valamint a Szuper-hipochonderben (2014) egy határőrt alakítottam. Kiemelném az NDK-ban forgatott Zimmer 418 (418-as szoba) c. filmet, ahol németül kellett játszanom– ez igazi szakmai kihívás volt.

Számtalan kiváló művésszel dolgozhatott a kezdetektől fogva, ki az, akit a leginkább a példaképének tekint?
   –   Édespám volt a legnagyobb példaképem, aki színész, filmrendező volt, kilenc nyelven beszélt. Ő egy élő lexikon volt: nem lehetett tőle olyat kérdezni, amire ne adott volna helyes választ. Tőle tanultam meg angolul és németül is.

Ha visszatekint eddigi pályafutására a kezdetektől a Rockszínházon át a nemzetközi produkciókig, mit tart a legfontosabb tapasztalatnak vagy tanulságnak?
   –   A kitartás és a folyamatos tanulás hozza meg az igazi lehetőségeket. Gyerekként kezdtem gitározni, majd a profi zenélés, éneklés és a színház világa fokozatosan nyílt meg előttem. A Rockszínházban és később a nemzetközi produkciókban megtanultam, hogy a felkészültség, az önfegyelem és az új kihívásokra való nyitottság mindig megtérül. Ezek a tapasztalatok a személyiségemet is formálták: megtanultam, hogy a művészetben a szenvedély, a felelősség és az alázat kéz a kézben járnak, és csak így lehet igazán közvetíteni a közönség felé mindazt, amit a szerepek és a dalok adnak.

Nyitókép: Tim Rice - A.Lloyd Webber - Miklós Tibor: Jézus Krisztus Szupersztár, rendező: Szirtes Tamás