Csehov Sirálya azt az utat mutatja be, amit a mindenkori alkotó – legyen az író, képzőművész, színházi ember – a teremtő művészi indíttatástól, a művészi létjogosultsággal egyenértékű eredetiség és újszerűség kínzó igényétől a saját, kiforrott – nem ritkán kiábrándító – ars poeticájáig jár be. Új formák kellenek, és ha azok nincsenek, inkább ne is legyen semmi! – ebből az ideálból indul el a darab elején Sirály központi szereplője, Trepljov, a szárnyait bontogató, fiatal vidéki író, aki színházcsinálással is kísérletezik. Bukás, csalódás és kiábrándultság útján jut el a végső felismerésig: nem a forma a fontos, az alkotásnak mindenekelőtt őszintének és közvetlennek kell lennie, hogy „szabadon áradjon az ember lelkéből”.