némaságom

n é m a s á g a

szavaim száma

anyanyelvem

te árva

anyám hamvára

m o h ó

Dévavár

 

diófának három ága

alatt didergő árva

te drága

vérré vált mosdóvíz

visszanyelt szitok

felszántott sebeid

alá

arccal zuhanok

te

mennybevitt leány

szarvassá változott fiú

kincses kisládáért

úton hagyott gyermek

 

halálratáncoltatott

szépem

társavesztett gerlice

vérrel virágzó zsebkendő

meztelen idegre

tépve

eggyen egy fiodum

csudahalott látni

 

visznek a jégre

nagy hegyi tolvajok

vármegye házán

tollászkodó pávák

 

némaságos

gyöngysorom

ágaidat rontja

tapossa a sárba

utánad köp

a clevelandi utcasark

a skandináv éjszaka

a latin negyed forgataga

te megcsalt szerető

porondra lökött

körberöhögött

tetemed’ kidobja

s csontvázig zúzdal

az omló

Duna-part

 

te másodosztályon utazó

váróteremlakó

ablakon kidobott kápolnavirág

rózsafüzér

csuklót összezáró

igenre nemmel

f e l e s e l ő

visszhang

kire fél füllel figyel

a hivatal

s a kidöntött sírkő

porladva vall

epe és méz

édes keserűség

egyetlenem

te

 

janicsártemetők fölött

lobogó lidérc

magvaszakadt csángó

utolsó bűnjele

amerikás székely

felhurkolt kötele

fogak közé tördelt

halálos ágyán

véled szól nékem

a huszadik század

 

te vagy a csönd

szabadságom

nékem a levegő

szomjam és éhem

Rodostóm és Házsongárdom

húzatlan szólaló

mennyei harangom

virágos kertemnek

földönfutó füstje

égbe ható lángja

homlokomra fölszögezett

csillag

kereszttel áldott

megszegett kenyér

te árva

t e  d r á g a

én szépem

én vétkem

én igen nagy vétkem