Szerelem, díszem te voltál,
nyáréjjel fölénk hajoltál,
alád feküdtünk, hasaltunk,
kigyúlt a zöld fű alattunk.
Látta ő is, ki érettünk
szögekkel feszíttetett:
kőkereszten a kő-Jézus
boldogan ránknevetett.
S jaj nekem, jaj nekem,
kínszenvedés vagy szerelem,
leomolsz a téllel,
szétbárdolod a szívem,
rásózol dérrel.
Ó, jajgattató szerelem,
alázatos lettem igen,
zászlóddal, aki kérkedik
végülis elpityeredik.
Pünkösdi piros asztalnál
édesen mért boroztattál,
mért hoztad a tóparti lányt,
húsz esztendőmnek aranyát!
Miatta égig érő baj van,
összekötözve ég a sarkam,
dob és hegedű elrohad,
úszik a cimbalom,
hajamat marokra fogva
fejemen csüng a fájdalom.
Szerelem, jaj te szerelem,
dadogást hoztál, tébolyt,
életem, telivér életem:
jég alatt alvó vérfolt.