Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Interetnikai Színházi Fesztivál – Szatmár

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    A viharról

    Szőllősi Eszter
    2024. december 1.
    A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház szokás szerint kiemelkedő előadással lepte meg a közönséget. Bodó Viktor színpadi stílusa nagyon jól áll a társulatnak. Az előadás egyszerre minimalista és zsúfolt, konvencionális és úttörő.
    Fotó: Czinzel László

    Ez a bekezdés még akkor íródott, amikor azt hittem, hogy valami nagyon okosat írhatok az előadásról. De nem. Be kell vallanom, hogy nézőként néztem végig – rajongással. Nem hittem volna azt, hogy magyar rendezőtől ilyesmit lehet kapni és tapasztalni a közeljövőben. Ezt a fajta szabad, nézőre fókuszált, improvizatív és egyszerre szöveghű nyelvezetet kifejezetten kellemes volt a saját anyanyelvemen hallani. Montenegrói, szerb és legfőképp szlovén előadásokhoz hasonlítanám, amelyeket az elmúlt évek alatt színházfesztiválokon láthattam.

    Az előadás megteremtette azt a biztonságos közeget, hogy beleélje magát ez a diák is, akinek most róla kellene írnia. Helyenként grandiózusan látványos jeleneteket, máshol meg egyszerűbb, nyers pillanatokat láthatunk. Ezek között másodperctöredéknyi szünet van – akár egy fényváltással átrántja a nézőt egy teljesen más hangulatba az előadás. Nagyon performance-hangulatúak a tömegjelenetek. Rengeteg elidegenítő elem van, például belekáromkodás a szövegbe, kikacsintás a nézőkre bizonyos utalások alatt, sőt, a technikai csapat is időnként beszólogat, sörösdobozt bont meg csipszet eszik.

    Fotó: Czinzel László

    Nincs különösebben megtervezett díszlet – az adott színpad csupasz hátsó falához igazított helyszínünk van. Az előadásban kevés ki-be járás van, és akkor is jobbára azért, hogy kelléket hozzanak be a térbe. A szereposztás éppen nem játszó tagjai kottatartók mögött ülve követik végig a történetet, és időnként hanghatásokkal, zeneszóval, rövid replikákkal járulnak hozzá az előadáshoz.

    Bodó Viktor a nézőtér közepén lévő lépcsősorra ülve figyelte a színpadot és a nézőteret egyaránt. Az ő jelenlétét követni is élmény volt. A szakmai beszélgetésen azt nyilatkozta, hogy nem szereti az unatkozó nézőt, ezért használ rengeteg impulzust. Ezért ezer köszönet jár: nem csak a felnőtt közönség van ily módon tekintetbe véve, hanem a figyelemzavaros ifjúság is.

    Fotó: Czinzel László

    Kapcsolódó linkek

    • Az előadás oldala

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmári színház
    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu