Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Interetnikai Színházi Fesztivál – Szatmár

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Hátraarc a szerelemben

    Dimény Patrícia
    2024. december 1.
    A Ványa és Ő, Patkó Éva rendezésében, az előadóművészet leglényegesebb elemével, a színésszel dolgozik. Az előadás fesztiválon látott változatának két szereplője van: két beérkezett színész játszik benne egymással. És persze velünk. Derűsen, szomorkásan.
    Fotó: Czinzel László

    A szöveg így erősödik fel. De nem jobban, mint a kis gesztusok, arcjátékok, hanglejtések, pillantások.

    Patrice Pavis, a szerző, mint tudjuk: francia színházteoretikus, oktató, fordító. Emellett újabban drámákat is ír: 2021-ben magyarul kiadott Öleljük meg egymást c. drámakötete három Csehov-átiratból (Ványa bácsi; Cseresznyéskert; Három nővér) és egy saját drámából áll (Kórházi látogatás). Mind a négy szöveget Patkó Éva fordította.

    A Ványa és Ő-ben két hangot, egy történetet hallunk. A teret pedig egy olyan érzés tölti be, amely minden odavetett félmondatban és kis konfrontációban megbújik: a szeretet, az egymástól való függés. Szereplőink Csehov Ványa bácsijának két szereplője, Ványa és Jelena. A kiindulópont a két ember között megszakadt, beteljesületlen szerelem.

    A tér minimalista. A háttérben egy vásznon futó képsor dramaturgiája az idő múlását érzékelteti. A pillanat illékony…

    A történet töredezett. Villanásszerűen tűnnek fel a jelenetek a néző előtt, amelyekből Ványa és Jelena történetét, vagy egyszerűen csak két idősödő ember kapcsolatának árnyalatait érzékeljük. A félelem és a bizonytalanság igencsak meghatározza a légkört. Az előadás ugyanakkor humoros párbeszédeket, gesztusokat is bőven tartalmaz.

    Fotó: Czinzel László

    Ez részben az anyag hozadéka, részben pedig abból fakad, hogy a Jelenát alakító színésznőnek (Monica Ristea) román az anyanyelve. Magyar kiejtésében semmi kivetnivaló nincs, egyes bonyolultabb szavakat viszont néha vagy színésztársa fejez be helyette, vagy szinonimát választanak a helyettesítésére. Ettől a (bár) felvállalt játéktól néhány helyzetben Jelena esetlensége lesz érzékelhetőbb.

    Ez a dinamikának is jót tesz. A két karakter egymásra van utalva, mégis hátat fordítanak időnként egymásnak (vagy az érzéseiknek). Olykor Ványa menekül, igyekszik figyelmét Jelenán kívül minden másra irányítani (például a feliratra, amelyben kvázi megbotlik).

    A szereplők körbejárják a tereket: öltöző, előtér. Egymás nevét kiabálják, visszavárják a másikat. Néha csak hangkulisszaként halljuk a replikákat.

    Az idő mintha a jelen, a jövő és a múlt fonalát követné, ebben a sorrendben. Látjuk a dráma idejéből kilépő Ványát és Jelenát, majd azt a párt, akik visszagondolnak szerelmükre, amelynek búcsú lesz a vége. Feloldásként a gyerekkori szerelem ártatlan, kedves képét kapjuk.

    Bár az előadásban ismert karakterek szerepelnek, és működőképes az átirat, ez a továbbgondolás nem tart igényt arra, hogy a néző feltétlenül ismerje az alapművet. Valójában bárki állhatna a történet középpontjában. Hatházi András és Monica Ristea helyettünk áll ott. Ványa és Jelena, András és Monica mi vagyunk.

    Fotó: Czinzel László

    Kapcsolódó linkek

    • Az előadás oldala

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmári színház
    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu