Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Tatabányai Jászai Mari Színház

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Interjú Kerekes Évával a Jászai Gyűrű-díjról

    2014. június 25.

    Kerekes Éva, a budapesti Örkény Színház művésze a tatabányai Jászai Mari Színház, Népházban A vágy villamosa főszerepét játszotta el. Blanche alakjának emlékezetes megformálásáért elnyerte a társulat szavazatai alapján odaítélt Jászai Gyűrű-díjat.

     

    – A vágy villamosának tatabányai bemutatója előtt azt mondta, Blanche megformálása nagyon nagy feladat. Úgy tűnik, sikerült megfelelnie a várakozásoknak.

    – Lényegét tekintve azt hiszem, sikerült meglelnem a figurát. Úgy gondolom, teljes előadás született: az a törekvésünk, hogy megmutassuk Blanche személyiségének többarcúságát, szerintem sikeres volt. Mélységében is sikerült kibányásznunk azokat a tartalmakat Tennessee Williams szövegéből, amelyeknek köszönhetően egy életszagú és időtálló előadás született.

     

    – A közönség is szerette a darabot?

    – Úgy tűnik, hogy igen. Eddig tíz előadás ment le, és egyszer sem fújoltak a végén.

     

    – Két tatabányai előadásban játszott, és mind a kettővel díjat nyert. Össze lehet hasonlítani a két elismerést?

    – Az Édes Annában Vizyné szerepéért a legjobb mellékszereplő díját kaptam meg a Vidéki Színházak Fesztiválján. A mostani elismerés annyiból mégis kedvesebb számomra, hogy ezt a társulat szavazta meg. Egészen más színezete van egy díjnak, ha azt a kollégáitól kapja az ember.

     

    – Jövőre is láthatjuk a Jászaiban?

    – Új darabban nem fogok játszani, de az igazgató úr azt mondta az évadzáró társulati ülésen, hogy jövőre néhányszor még talán színpadra kerülhet A vágy villamosa. Örülnék neki, mert maradt még bennem hiányérzet: nem hiszem, hogy kifutott volna ez a széria.

     

    Reichert Gábor

    Az interjú megjelent a 24 órában és a Kemma.hu weboldalon

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Jászai Mari Színház Kamaraszínpad
    • Tatabánya Házi Színpad

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu