Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Tatabányai Jászai Mari Színház

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Elmennek a szerelem mellett

    2011. október 21.
    Október 29-én mutatják be a Jászai Mari Színházban a Lila ákác című szerelmes históriát a Magyar Színházzal közös produkcióban. A rendezővel, Guelmino Sándorral beszélgettünk.

    – Nem először rendezi a Lila ákácot. Korábban, Győrben, kamaraszínházi előadásként már bemutatták.
    – Komoly kihívás volt az új előadás megrendezése. Ilyet még nem csináltam, hogy ugyanazt az előadást két változatban rendezzem meg. Volt bennem némi félsz is, hiszen az, ami a közönség közvetlen közelében, kamaraszínházi körülmények között működik, nem biztos, hogy a nagyszínpadon is hatni tud.


    – Hogyan sikerült túljutni az esetleges nehézségeken?
    – Először természetesen a problémákkal szembesültem, például ha beteszünk egy asztalt – ahogyan a kamaraszínházi verzióban volt – akkor a néző nem látja a színpad hátsó részét. Aztán az új színészek új impulzusokat adtak és szép lassan megszületett egy teljesen új előadás. Mára azt mondhatom, beleszerettem ebbe a változatba is.


    – Szép Ernő nyelvezete nem éppen nevezhető mainak. Nem érezte kockázatosnak, hogy ezt a nyelvet használja 2011-ben?
    – Szép Ernő a korabeli városi szlenget is felhasználta. A nézők hallhatnak különös szavakat, de ezek úgy hangzanak, mintha a szereplő éppen ott, akkor találná ki az adott kifejezést. Érdekes volt látni, milyen természetességgel kezdenek el élni a szerző mondatai a színészek játékán keresztül. Szép Ernő stílusa egyébként éppen attól egyedi, magával ragadó, hogy a költészet szintjére emeli a szlenget, nyelvi talányossága, lírája pedig utánozhatatlan.


    – Szép Ernő regényéből és a regény színpadi adaptációjából készítette el az előadás szövegkönyvét. Miért ezt a megoldást választotta?
    – Mert a mű születésekor a regény a drámához képest szabadabb műfaj volt. A kor színpadi drámája nem engedett annyi helyszínt, az intim helyzetek megjelenítése is nehézkesebb volt a dráma keretei között. A regény árnyaltságát, színeit és az ebből eredő finomságokat próbáltam visszahelyezni a darabba.


    – Régi nyelv, aktuális téma, hogyan reagál rá a közönség?
    – Nagyon jól fogadják, hiszen szinte minden fiú, férfi életében van olyan időszak, amikor egy elérhetetlen ideálba szerelmes és nem veszi észre a mellette lévő valós nőt, szerelmet. Van, aki ezen túljut, mások beleragadnak az érzésbe, a Lila ákác erről az útról mesél.

    24Óra

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Jászai Mari Színház Kamaraszínpad
    • Tatabánya Házi Színpad

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu