Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    József Attila Színház

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Shakespeare-mesék a József Attila Színházban

    Kádár-Csoboth Judit
    2017. március 25.
    Középiskolás diákok előadásaival folytatja az Ádámok és Évák Ünnepe című rendezvénysorozatát a József Attila Színház. Tizenegy középiskolai színjátszó csoport lép színpadra március 27-én 18 órától; az előadást Quintus Konrád rendezi.

    A próbafolyamat során a József Attila Színház művészei segítették a felkészülést, a vezető pedagógus munkáját, és mentorálták a csapatokat. A produkciókat négy fős zsűri értékeli, és jutalmazza a legjobbakat.

    A márciusi Ádámok és Évák Ünnepe rendezvény témája a Shakespeare-mesék: a diákoknak az előadás által lehetőségük nyílik közelebb kerülni az általuk feldolgozott témához. A több hónapos munka során elmélyedhettek többek között A velencei kalmár, a Szentivánéji álom, a Sok hűhó semmiért, a Macbeth vagy az Ahogy tetszik történetével.

    A programsorozat témáinak meghatározása során fontos cél, hogy igazodjon a Nemzeti Alaptanterv tematikájához, hiszen a közös munka, a csoportos feldolgozás során a diákok nemcsak közvetlenebb és személyesebb viszonyba kerülnek az irodalmi alkotásokkal, de javul szövegértési és elemzési technikájuk, nagymértékben fejlődik kreativitásuk és fantáziájuk.

    A színház nemcsak szórakoztat, de nevelő céllal is bír, a fiatalok színházba csábítása rendkívül fontos, hiszen belőlük válik a jövő közönsége. A József Attila Színház kiemelt feladatai közé sorolja a diákság megszólítását, repertoárján számos őket foglalkoztató előadás szerepel, és az általános és középiskolás generáció számára hívta életre a beavató színházi programját is.

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Gaál Erzsébet Stúdió

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu