Elfogult, de igaz szavakat szeretnék egymáshoz fűzni egy olyan emberről, nagyszerű mesterről, akihez félévszázadnyi szilárd és kikezdhetetlen – barátság köteléke fűz.

Kőmíves János minden műfajban tökéletesen járatos, valódi képzelőerővel rendelkező zeneszerző, kiváló opera- és koncertkarmester, a zeneművészet eszköztárának összes fortélyát virtuózan kezelő „maestro”-ja.

Együtt végeztünk a Budapest Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán, tanárunk Farkas Ferenc volt, akitől mindent megtanulhattunk, amit a művészetben meg lehet tanulni.

1956-ban Kőmíves elment Nyugat-Európába, hogy – mint annyi magyar az elmúlt századok folyamán – ott találja meg a boldogulását, s más mestereknél is csiszolhassa tudását, tehetségét.

Érdeklődése, páratlan műveltsége, ösztöne Franciaországba űzte. Ott érett igazi mesterré, a gallok között teljesítette mindazt, amire megszületése óta hivatott volt.

Barátom nem kísérletezik a hangokkal, hanem zenét ír. Mint annyi mindenben: ebben is közös a hitvallásunk. Szeretnénk örömet és élményt szerezni a nézőnek-hallgatónak.

Tisztelettel és meggyőződéssel ajánlom A néma kertészt az operaszerető közönség együttérző és értő figyelmébe.

Petrovics Emil
zeneszerző


Ritka eset a közönséget jóízűen nevetni látni egy kortárs opera előadásán. Kőmíves János nem tagadja meg napjaink zenei nyelvét; csak éppen arra használja, amire jelen esetben szükség van: szórakoztatásra.

A történet egyszerű: egy klarissza-kolostort egy jóképű, ámbátor néma kertész érkezése tart izgalomban. És íme, a hölgyek, amint sorra vonulnak a kis lugas felé, mígnem aztán az Apátnő is érkezik…, de már késő: a néma tehát beszélni kezd! A botrányt elkerülendő, a főnökasszony Théleme-i apátsággá nyilvánítja „csodatevő” kolostorát; mellesleg magának fönntartva a kertész éjszakáit.

Huncut, életvidám, egészségtől duzzadó történet. S a zenei kommentár Balzac Furcsa történeteihez méltó. Egy kacsintás Messiaen felé: vajon Szent Klára nem lehetett volna Assisi Szent Ferenc kedvese?!

Jacques Doucelin / Le Figaro

Az opera cselekménye
Egy szép napon egy trecento-korabeli toscanai kolostor apácáinak – klarisszáinak – nyugodt életét megzavarja Guido, a szép és erős, de néma fiatalember érkezése.

Guido „ajánlólevelet” is átnyújt a megszeppent nővérkéknek, ami a fiú erejét, vasegészségét és munkás természetét dicséri. Egyetlen fogyatékossága, némasága erényként van feltüntetve, mintegy biztosítékul a fiú teljes diszkréciójának.

Alkalmazzák is mindenesnek, kerti munkákra, s Guido derekasan nekilát… A kísértés óriási és a mondanunk sem kell, a bájos klarisszák egymás után veszik igénybe Guido „szolgálatait”, hiszen a diszkréció biztosítottnak látszik. De a néma képességei is határosak. Amikor az Apátnő is igényt támaszt a kertész gáláns szolgálataira, emez riadtan „megszólal”!

A megalázott főnökasszony most már a botránytól retteg. Ám az éjszaka és Szent Klára ismét jó tanácsot sugall; az egybegyűlt nővérkék ujjongva értesülnek a CSODÁRÓL: Guido – az apácák buzgó imádságainak hála – elnyerte a beszéd adományát.
Lám a jó erkölcsön esett csorbát kiköszörülte a csoda.
Bocaccio pedig arra int, hogy

„Fortuna arra mosolyog
Aki leleménnyel behajtja a jussát
És visszaszerzi azt, mi elveszett.”