Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Urbán András Társulata a Sirályban

    2010. november 1.
    A Sirályban november 4-én a Kosztolányi Dezső Színház / Urbán András Társulatának The Beach (Albert Camus Közöny c. regénye alapján) című előadása látható. Rendező: Urbán András

    A Sirályban november 4-én a Kosztolányi Dezső Színház / Urbán András Társulatának The Beach (Albert Camus Közöny c. regénye alapján) című előadása látható. Rendező: Urbán András
    Szereplők:
    Mikes Imre Elek, Mészáros Árpád, Erdély Andrea, Béres Márta
    Rendezőasszisztens, zene: Antal Attila

    Fotó: Kosztolányi Dezső Színház - sajtó

    "Az előadás Camus Közöny című regényéből építkezik. A kiemelt motívumok és töredékek Meursault figurájának ellentmondásait egy társadalom keresztmetszetévé szélesítik. Középpontban a strand és a hozzá kötött izgalmas kapcsolódások állnak."
    Sz. Deme László (Revizoronline.hu, 2009. július 28.)
    "A perzselő „napfény”, a visszacsillanó homokszemek és a nyugodt mozdulatlanságba tekintő tétova túlvilági tekintetek testetlen, de annál érezhetőbb, már-már szívbe markoló feszültséget, várakozást ültetnek a szintén elmerengő, színészeinek világába tartó, csaknem vágyakozó néző szívébe."
    Török Arnold (Magyar Szó, 2009. november 18.)

    ... rettenetesen vicces és lebilincselő, a remek színészek minden pillanatban lekötik az ember figyelmét. A regény kifordítása, a szöveg gyakorlatilag intertextuális használata dramaturgiailag is rendkívül izgalmas ötlet. Megnézni nagyon is érdemes!
    Sirály blog (2010. április 20.)

    Fotó: Kosztolányi Dezső Színház - sajtó

    "Van egy történet, de el van bújtatva. Veszélyesen mélyen: elég sokáig tűnik úgy, hogy csak egy szokvány hőbörgés jön a világ állapota felett. Annak sem éppen rossz: négyen ülnek egymás mellett, idegesen, szemben a közönséggel, és aztán elkezdik mondani, mondani a baromságokat. Közben elhangzik valami más szöveg is, majd egyre több Camus A közöny című regényéből, de azért zajlik a közönyös élet, napozás, tengerpart, homokkal szórják be a játékteret, egyre erősebb és egyre rejtélyesebb az egész. Nem arról van szó, amiről beszélnek, de közben mégis, csak mélyebben; a vége is olyan az előadásnak, mintha nem a történet, hanem valami másik logika irányítaná, és a hatás is máshonnét jön, de jön."
    Fáy Miklós (poszt.hu)

    "...milyen szép az ember. Így. Önmagában, pusztán. Arc, háttér, ideológiák nélkül."
    Tóth Ágota (Symposion-line.eu, 2009. augusztus 5.)
     

    Sirály

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Desiré Central Station

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu