Szombat este van és ezúttal ingyenes a Krétakör SzínészTáncZenekar bemutató órája, úgyhogy el is várja az ember, hogy megteljen a Gödör Klub hátsó terme. Végül a nyolcas kezdés kicsit korainak bizonyul, hiszen a jó másfél órásra nyúló örömzene utolsó harminc percében mondhatjuk csak el, hogy egy tűt sem lehet leejteni - ekkor már vagy kétszázan lehetünk. Eleinte vagy hatvan-nyolcvan embernek játszik a nagy körben elhelyezkedő zenekar (Bánki Gergely - dob, Katona László - basszusgitár, Láng Annamária - klarinét, Péterfy Borbála - tangóharmonika, Sárosdi Lilla - trombita, Tóth Attila - szintetizátor, Werner Tilo - gitár) és a kör közepén királykék trikóban trombitáló Bozsóki Imre tanár úr, az est házigazdája.

Bevezetésül elmondja, hogy az elmúlt öt napban elsősorban az elméleti továbbképzés illetve különféle ritmus- illetve stílusgyakorlatok álltak az órák középpontjában, s az este folyamán ezekből mutat be néhányat a zenekar. Az első szám a Columbo on Fifth Avenue nevet viseli, s a ma szokásos dúr- és mollhangnemektől eltérő rendszerű, a dór, a líd, a fríg, a lokriszi és a mixolíd egyházi skálák tanulmányozására szolgált. A fúvósvonalra épülő, párhuzamos kvartokkal dolgozó, leginkább a modális jazz műfajába sorolható, Miles Davies Kind of Blue-jára hajazó számot aztán a Tanár Úr mindjárt az elején újra indítja, ezzel feloldva zenészeit a megfelelés kényszere alól - most már ez is csak olyan óra, mint a többi, lehet hibázni, majd kijavítják. Mo's Groove-ként aposztrofálja aztán a második számot - bár rögtön megjegyzi, hogy a legnehezebb feladat egy számnak nevet adni -, melyet Moritz nevű barátjával komponált még valamikor régen. Ez a mű tehát nem helyben született, fő eleme egy basszus figura, a ritmikai nehézséget pedig az adja, hogy az 1-ek mindig ki vannak hagyva belőle. Ha műfaját kéne meghatározni, leginkább a hatvanas-hetvenes évek funkyjához hasonlítaná. A nem túl barátságos címet viselő Führerbunker számot "próbatermünknek szenteltük" - magyarázza a zeneszerző, alighanem a Nemzeti Gödör betonfalaira utalva. Nekem pedig eszembe jut a kísértetiesen hasonló londoni Barbican, Európa egyik legnagyobb kulturális központja, melyről tudom, hogy a hidegháborúban az angolok első számú atombunkeréül szolgált, noha erről az odajáróknak többnyire sejtelmük sem volt. A Führerbunker balkáni skálára, balkáni, 7/8-os ritmusban íródott - gyengébbeknek szóló megfogalmazásban "nehéz rá tapsolni". Alighogy elkezdik, Bozsóki Tanár Úr már le is állítja, markánsabb belépésre és bátrabb játékra buzdítva zenészeit. Péterfy növendék nem átall visszafeleselni: "azt mondtad, hogy halkan játsszuk", de meg is kapja rá a választ: "halkan, de határozottan". A középrészben aztán egy ritmusváltást csak harmadik rászámolásra sikerül elkezdeni, majd újabb szünet következik: "hé, nekem is van szólóm!", a két trombitás leáll vitatkozni, "ez már kezd kínos lenni" - de a szemmel láthatólag nehéz feladat megoldását a végén aztán még dörgőbb tapssal jutalmazza a közönség.Ezután két magyar népdal sajátos feldolgozása következik: először a Tavaszi szél vizet áraszt 7/8-os ütemváltozatát hallhatjuk - a ritmusszekció kibővül: Tilo kolompol, Gergőt reszelőt teker és csörgőkarikázik, Bori tikfára vált, ha jól látom, de sajnos ő nekem háttal ül, úgyhogy nem lehetek biztos a dolgomban. Jópofa szám kerekedik a jól ismert népdalból, melyet talán ma is elsőként tanul meg az ember az óvodában. "Az ötlet bevált - meséli a mester - , vérszemet kaptunk, de a következő próbálkozásba belebuktunk, ezt is megmutatjuk." A "Ha felmegyek a budai nagy hegyre" kezdetű nótának kéne itt megszólalnia, de már a dallamot se sikerül eltalálni, újra a Tavaszi szélbe fog valaki - aztán mégis végigjátsszák a másik népdalt is, "hadd fájjon".

Egy kis cím nélküli swing után az utolsó számot konferálja fel az est moderátora, s mivel tudja, hogy a Krétakörben szokás megadni a lehetőséget a közönségnek, hogy kérdezzen, e helyütt erre is lehetőséget kínál. Veress Panka dramaturg megkéri, hogy meséljen magáról valamit, hiszen a jelenlévők talán nem ismerik. Bozsóki Imre engedelmesen beszámol vajdasági születéséről, a grazi jazzegyetem szakról, mely elvben hat évig tart, ám amelyet ő három év után otthagy: "hat éves egyetem - ez nem normális dolog" és megosztja velünk legfontosabb linkjeit, a honlapja címét a http://www.myspace.com/imrelb -t és azt a helyet, ahonnan lemeze letölthető: (http://www.phonector.com/music.php?alb=100227&style= ). S miután kielégítette kíváncsiságunkat, beinti az utolsó jazzszámot is.
Aki a SzínészTáncZenekar fergeteges tombolását várta volna ettől a műsortól, az persze csalódott. Mert ez az este az elmélyült összpontosításról, a feszült figyelemről, a csendes harmóniáról szólt. Összhangzattani gyakorlat haladóknak és jam session egyszerre. Tehetség, humor és féktelen játékkedv. Afféle békebeli szórakozás. Reméljük, lesz folytatás.