Egyedül a színpadon, a belső hangom és én. A gondolataimat is kihangosítva hallom, beszélgetek saját magammal magamban, majd csak az én hangom töri meg a csendet.

A monodráma alapötletét a Pacsirta című regény adta. Két nő története. Az írásokat úgy próbáltam rendszerezni, hogy kiderüljön a lelkiviláguk, és vágyuk, hogy az élettől kapjanak valamit. Persze vannak érzések, amelyek mindkettejükre érvényesek... Kosztolányi Dezső vénlányként megöregedő húgáról, Mariskáról mintázta „főhősét”. Orosz Olga – aki a regény kerettörténetében szerepel – az a nőtípus, akinek a vidámsága még a bánatánál is szomorúbb. Úgy éreztem, megéri azonos rangra emelni e két szerepet. Két hervadó ember, akik kezdik megszokni a magányt, lelkileg torzulnak, csúnyulnak. Önmagukba zárkóznak. Őket a bánat jegyezte el, és a bánat járt rosszul.

Táborosi Margaréta

„ Én nem szeretnék egyedül lenni, amikor meghalok. Egyedül élni rossz, de egyedül lenni, akkor, a halál órájában, az még rosszabb. Habár egy emberélet utolsó mozzanataiban mindig van valami ünnepi, valami végzetesen megrázó. Biztos lesz nekem is.”

(részlet a monodrámából)