Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Legendás magyar orgonista mutatja be új műveit a Müpában

    2021. november 28.
    Szathmáry Zsigmond orgonaművész és zeneszerző 1960-ban megnyerte a budapesti Nemzetközi Orgonaverseny első díját, majd Bécsben, Kölnben és Darmstadtban folytatta posztgraduális tanulmányait, egyik meghatározó mestere az összes Bach-orgonaművet kétszer is hanglemezre játszó Helmut Walcha volt.

    Az 1970-es években Nyugat-Németországban telepedett le és a 20. század meghatározó zeneszerzőivel – Stockhausen, Berio, Pousseur, Kagel és Ligeti – állt személyes kapcsolatban: mintegy százhúsz neki ajánlott orgonamű ősbemutatóját jegyzi. November 30-i koncertjén alkotói vénáját is megismerhetjük: Bach és Duruflé darabjai mellett saját művei is elhangzanak – kettő közülük hazai ősbemutatóként – a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

    Szathmáry Zsigmond egyszemélyben hiteles tolmácsolója a klasszikus és a modern orgonaműveknek (korszakokon átívelő repertoárja Bachtól Liszten át Ligetiig tart), valamint vérbeli kortárs alkotó, akinek zeneszerzői gondolkodását olyan egyéniségek inspirálták, mint Pousseur, Stockhausen és Ligeti. 1978 és 2004 között a freiburgi Zeneművészeti Főiskola professzoraként tevékenykedett, vendégként tanított Tokióban és Szöulban, kurzust tartott Darmstadtban és a Haarlem-i Nyári Orgonaakadémián, valamint Európa, Észak-Amerika, Japán és Dél-Korea számos konzervatóriumán és egyetemén.

    Szathmáry Zsigmond
    Szathmáry Zsigmond
    A november 30-i hangverseny az eltérő zenészgenerációk találkozásáról szól, a nyolcvankét éves Szathmáry Zsigmondot fiatalok veszik körül: többek közt éppen saját hangszere, az orgona ifjabb játékosai: Pétery Dóra, Reincke Ivan-Bogdan és Kun Rajmund. A fiatalabb generációkat képviselik a Nemes László Norbert vezette Új Liszt Ferenc Kamarakórus tagjai és az UMZE Kamaraegyüttes hangszeres muzsikusai is – az utóbbiakat a magyar karmesterek középgenerációjának kiválósága, Vajda Gergely vezényli. A színes és változatos műsorú koncert műsorát – amelyen két requiem is helyet kapott – a megemlékezés gondolata is megjelenik: a Requiem Fukushima emlékére című 2012-ben írt darabját, amely most hangzik el először Magyarországon, az atomerőmű-katasztrófa felett érzett megrázkódtatása inspirálta. A Bajor Rádió nürnbergi szekciójától érkezett 1994-es felkérésre komponált Cadenza című művének zenei anyagát pedig a koncerten is közreműködő hegedűművész lányának, Anikó Katharina Szathmárynak írta; ez a darab szintén most lesz először hallható hazánkban.

    November 30., 19:30     Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

    Bach – Duruflé – Szathmáry

    Szathmáry Zsigmond: Feuertaufe
    J. S. Bach: c-moll passacaglia és fúga, BWV 582
    Szathmáry Zsigmond: Cadenza con ostinati per violino e organo (magyarországi bemutató)
    J. S. Bach: E-dúr szonáta, BWV 1016 - II. Adagio ma non tanto
    Szathmáry Zsigmond: Requiem Fukushima emlékére (magyarországi bemutató)
    Duruflé: Requiem

    Közreműködik: Szathmáry Zsigmond, Pétery Dóra, Reincke Ivan-Bogdan; Kun Rajmund – orgona; Berki Ádám – cselló; Anikó Katharina Szathmáry – hegedű; Thurnay Viola – alt; Ekkehard Abele, Gyombolai Bálint – bariton

    Új Liszt Ferenc Kamarakórus (karigazgató: Nemes László Norbert), UMZE Kamaraegyüttes
    Vezényel: Vajda Gergely, Nemes László Norbert

    Müpa kommunikáció

    Kapcsolódó linkek

    • A Müpa Magazin interjúja Szathmáry Zsigmonddal
    • A koncert műsorfüzete
    • Információ a koncertről

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Fesztivál Színház

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu