Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Bérletes előadásként tekinthető meg a Ludas Matyi Szatmárban

    2014. október 18.
    A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának nagysikerű produkciója, a Ludas Matyi Szatmárban bérletes előadásként tekinthető meg 2014. október 19-én, 19 órától, mindazon a nézők számára, akik az idei bérletcsomagjuk választható előadásaként a Bessenyei István által rendezett előadást jelölték meg.

    Az előadás nemcsak itthon, hanem a magyar fővárosban, a budapesti József Attila Színházban is bemutatkozik, 2014. október 28-án, kedden, közép-európai idő szerint 18 órától. Az évad folyamán még Szatmárnémetiben is látható lesz a zenés produkció, így azok a nézők, akik még nem váltották ki bérletüket, választható előadásként még felvehetik azt.

    Pillanatkép az előadásból
    Pillanatkép az előadásból

    Fazekas Mihály Lúdas Matyija minden elemében az autentikus népmeséken alapul, mesés fordulatai és nyelvezete révén szorosan igazodik e népművészeti műfajhoz. A történet középpontjában az eszes parasztlegény, Matyi áll. A furfangos, becsületes, ám kissé öntörvényű népmesei hőssel szinte az első találkozáskor könnyű azonosulni.

    Fazekas alkotása alapján Móricz Zsigmond realista színpadi művet írt, és az eredeti történet szereplőinek sorát a női főhős, Éva és Kobak alakjával bővítette ki. Mivel Móricz a falu embereinek és vásári sokadalmainak a részletes rajzával kissé eltávolítja a történetet a mese világától, a mű megjelenésekor éles bírálatot kapott. A kritikák ellenére Móricz szerette volna színpadon látni művét, ezért többször is átdolgozta, finomította azt.

    A klasszikus történetből Bessenyei István színész-rendező sajátos szövegkönyvet dolgozott ki, amelynek felhasználásával izgalmas és tartalmas előadást állított színpadra. A rendező megszűrte Móricz burjánzó szövegét, és elsősorban a mesei elemekre és játékosságra összpontosított, amelyet népzenei kísérettel tár a nézők elé.

    Az előadásban komoly szerepet kap a szatmári néphagyomány, a helyi zene és néptánc, de szervesen beépül a történetbe a szatmári népi hiedelmek világa, és a tájegység sajátos nyelvezete is. Kerettörténetét egy Erdély-szerte ismert népi hagyomány, a bábuégetés adja. Egy falusi közösségben indul az előadás cselekménye, ahol a gonoszt megtestesítő bábut hordozzák körül, hogy a farsangi szokásoknak megfelelően szimbolikusan megsemmisítsék azt.

    A Harag György Társulat PR osztálya

    Kapcsolódó linkek

    • Az előadás video-trailere

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Interetnikai Fesztivál – Szatmár
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu