Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Bérletszünetben kerül műsorra a Helló, doktor Mengele!

    2016. március 16.
    A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tavaly nagy sikerrel játszott Helló, doktor Mengele! című előadása bérletszünetben kerül ismét műsorra 2016. március 20-án, vasárnap, 19 órától. A tavalyi évadban bemutatott előadás ősbemutatónak számít, ugyanis a darabot korábban csak felolvasó-színházi keretek között mutatták be Magyarországon, kőszínházi bemutatója nem volt.

    A produkció rendezője magyarországi vendégművész, Lendvai Zoltán, aki szerint a darab rávilágít arra, hogy életünk teljesen abszurddá vált, eltűnt belőle a műveltség, a költészet és a zene, az alapos tudás pedig már csodabogárságnak számít, amiért az olyan embereket, mint a darab főszereplője, Lénárd Sándor, utálják, irigyelik vagy megpróbálják kihasználni. Nemcsak a fasizmus elől menekülő emberről van szó a darabban, hanem arról az emberről is, aki „kimenekül” a világból olyan helyre, ahol elvonulva tud igazán foglalkozni szenvedélyével. „A gondolkodás a mai világban is nehezen megvalósítható, és a társadalom furcsán viszonyul a Lénárd Sándorokhoz” – mondta .Lendvai.

    Rappert-Vencz Gábor
    Rappert-Vencz Gábor
    Fotó: Czinzel László

    A darabban összesen 31 szereplő van, ezért az előadásban a színészek egy része két, három, akár négy szereplőt is alakít. A darab főszereplője Lénárd Sándor sokoldalú egyéniség, modernkori polihisztor, aki orvos, író, zenész, műfordító, költő és nyelvzseni egy személyben. A második világháború idején a fasizmus elől Brazíliába menekül, majd a hatvanas évek elején azzal a képtelen váddal illették, hogy ő doktor Mengele, az auschwitzi haláltábor hírhedt orvosa. Spiró György ezt a pokoli, de valóságos élettörténetet sötét komédiában fogalmazta meg, és valamennyi szereplőjét valós személy ihlette.

    Spiró György, a darab szerzője jelenleg a legjelentősebb kortárs magyar drámaírók egyikének számít. Ezt példázza az is, hogy az először Szatmárnémetiben, a Harag György Társulat által bemutatott Helló, doktor Mengele! című darabjáért az év legjobb magyar drámájáért járó díjat neki ítélte oda a Színházi Dramaturgok Céhe 2015-ben.

    Az előadást idén beválogatták a debreceni Csokonai Nemzeti Színház által tízedik alkalommal megrendezésre kerülő DESZKA (a kortárs magyar drámáért) Fesztivál programjába is. A Helló, doktor Mengele Debrecenben 2016. március 22-én, helyi idő szerint 16:30 órától látható a színház nagytermében, színpadi nézőtérrel.

    a Harag György Társulat PR-osztálya

    Kapcsolódó linkek

    • Videóajánló

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Interetnikai Fesztivál – Szatmár
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu