Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Ma kezdődik a Magyar Kultúra Hete

    B.G.I.
    2012. január 22.
    Január 22-én vasárnap, a magyar kultúra napján veszi kezdetét az Ady Endre Társaság, a Szatmárnémeti Északi Színház és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium társszervezésében a VI. Magyar Kultúra Hete című rendezvénysorozat.

    Január 22-én délután 17 órakor veszi kezdetét a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat. Az idén az Egycsillagú égbolt alcímet viselő rendezvénysorozat színházunk társszervezésében jött létre, és a szokásostól eltérően ezúttal kilenc napig tart. A rendezvénysorozat keretében megvalósuló számos kulturális program között a színházművészet is kiemelt szerepet kap.

    A megnyitóünnepséget követő Gasztronómiai est után társulatunk két tagja, Méhes Kati és Bessenyei István ad elő szatmári népdalokat, az Ady Endre Társaság és a Bartók Béla Hagyományőrző Egyesület közös szervezésében létrejövő népdalesten, január 23-án és 24-én pedig társulatunk volt tagja, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió alapítója, Sebestyén Aba mutatja be a Kocsis István monodrámájából készült A Tér című előadását.

    Január 25-én, szerdán a Nyitott Thália címet viselő rendezvénysorozat keretében emlékezünk meg a színház megnyitásának 120. évfordulójáról. Fehérváry Lilla délelőtt 10 órától kezdődő gyerekkoncertje után a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál (PADIF) győztes előadásait tekinthetik meg a nézők. A szatmárnémeti Jómadarak színjátszókör (I. díj, általános iskolai csoportok), a krasznai Tinikomédiások (I. díj, gimnáziumi csoportok), a szilágycsehi Berekenye Színjátszócsoport (II. díj, gimnáziumi csoportok) és nyírbátori Lenszirom (a zsűri különdíja) előadásait délután 14 órai kezdettel tekintheti meg a közönség.

    A Nyitott Thália rendezvényeit társulatunk Valahol Európában című, nagysikerű musicale zárja, 18 órai kezdettel.

    A Magyar Kultúra Hete színházi előadásaira a színház jegypénztárában válthatnak jegyet az érdeklődők, hétköznaponként 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között, vagy előadás előtt egy órával. A Valahol Európában című előadásra interneten keresztül is foglalhatnak helyet, a www.biletmaster.ro oldalon.

    A VI. MAGYAR KULTÚRA HETE RENDEZVÉNYSOROZAT PROGRAMJA

    „EGYCSILLAGÚ ÉGBOLT”
    MAGYAR KULTÚRA HETE 2012.
    VI. rendezvény

     

    Január 22. – vasárnap – Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium
    A Magyar Kultúra Napja – Hagyományőrző nap

    17 óra – Megnyitó
    Ünnepi köszöntőt mond: Dr. Vinnai Győző – Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, kormánymegbízott, Csehi Árpád a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Ilyés Gyula Szatmárnémeti polgármestere.

    Meghívott előadóink:
    Dr. Bura László (Szatmárnémeti): Szatmár és irodalmi hagyományai
    Dr. Bene János (Nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatója): Szatmár megye és nemessége a XIX.században
    Dr. Cservenyák László (Mátészalkai Szatmár Múzeum igazgatója): Szatmári táj – szatmári ember
    Dr. Kiss Kálmán (főiskolai tanár, Nyíregyháza): Nagyar és a Luby család
    Fellépnek a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont, a Szatmárnémeti Református Gimnázium, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, és a Művészeti Líceum tanulói, a Szatmárnémeti Római Katolikus Székesegyház vegyeskórusa
    Szatmári táncok (Kölcsey Ferenc Főgimnázium)
    19 óra - Gasztronómiai est: Közös vacsora – Szatmári töltöttkáposzta „Határok nélkül”
    Szatmári népdalok: Szivárványos az ég alja – az Ady Endre Társaság és a Bartók Béla Hagyományőrző Egyesület műsora, fellépnek Méhes Kati és Bessenyei István színművészek.

     

    Január 23. – hétfő – Január 24. – kedd –
    Szatmárnémeti Ács Alajos Stúdió

    18 óra - Marosvásárhelyi Yorick Stúdió
    Kocsis István: A Tér (monodráma Bolyai János hitéről, küzdelmeiről és szerelmeiről) – Előadja Sebestyén Aba, színművész. A keddi előadás után beszélgetés Kocsis István történész drámaíróval.

     

    Január 25. – szerda – Északi Színház nagyterme
    A nyitott Thália, 120 éves a szatmári színház épülete.

    10 óra - Tejbegríz - Fehérváry Lilla és zenész barátainak gyerekkoncertje
    14 óra - a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál, PADIF 2011 díjazottjainak gálaelőadásai: JÓMADARAK Petőfi – Bălcescu Általános Iskola (Szatmárnémeti), BEREKENYE Diákszínjátszó Csoport (Szilágycseh), TINIKOMÉDIÁSOK (Szilágykraszna), LENSZIROM Színház és Módszertani Műhely (Nyírbátor, Magyarország).
    18 óra - Dés László - Nemes István- Böhm György - Korcsmáros György - Horváth Péter Valahol Európában (musical) Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat

     

    Január 26. – csütörtök – Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium

    17 óra - Ady Endre emlékezete „A Hágár oltára” – Ady Endre vallásos lírája az Ady Endre Társaság előadása

     

    Január 27. – péntek – Kölcsey Ferenc Főgimnázium

    17 óra - Kaleidoszkóp – válogatás a jelenkori magyar lírából - az Ady Endre Társaság irodalmi estje

    19 óra - Dinu Lipatti Filharmónia
    Dsida Jenő: A féltestvér a MISZTRÁL EGYÜTTES koncertje (Budapest) közreműködik Nagy Csongor

     

    Január 28. – szombat - Dinu Lipatti Filharmónia

    10 óra - Szavalóverseny – az Ady Endre Társaság és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium szervezésében
    19 óra - Csillagok palotája a SEBŐ EGYÜTTES (Budapest) koncertje

     

    Január 29. – vasárnap - Dinu Lipatti Filharmónia

    10 óra - Szavalóverseny döntője
    13 óra - „Emeld fel fejedet...” – a Felvidéki Rockszínház koncertje

    Harag György Társulat

    Kapcsolódó linkek

    • A Kultúr Part kisfilmje a 2011-es PADIF-rólA Kultúr Part kisfilmje a 2011-es PADIF-ról
    • Egy színház lelke - DunaTVEgy színház lelke - DunaTV

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Interetnikai Fesztivál – Szatmár
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu