Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Romániai ősbemutató a Harag György Társulat műsorán

    2015. október 14.
    Két összeillő ember címmel Szécsi Pál és Domján Edit viharos szerelméről mutat be kamaratermi előadást a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 2015. október 16-án, pénteken, 18 órától, a Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében.

    Amint azt az előadást beharangozó sajtótájékoztatón Bessenyei Gedő István társulatigazgató elmondta, a Csikós Attila által jegyzett darabot a két szereplő, Kovács Nikolett és Spisák István ajánlotta a társulat művészeti vezetése figyelmébe még a tavalyi évadban. Az előadás rendezője Bessenyei István színész, aki szerint az alkotók a próbafolyamat során igyekeztek kiemelni a szöveg költőiségét. „Szép történet, és az előadásban szereplő dalok mentén még közelebb kerülhet a néző ennek a két embernek a személyiségéhez” – fogalmazott Bessenyei.

    Amint a Szécsi Pált játszó Spisák István kifejtette, a szereplőknek komoly életrajzi kutatómunkát is kellett folytatniuk, hiszen alaposan meg kellett ismerniük e két, az ő korosztályuk által nem annyira ismert egyéniség életét. „Koruk igazi ikonjai voltak ők. Ám amikor Szécsit játszom, nem gondolok rá, hogy az ő bőrébe bújjak, egyszerűen az adott helyzetet aknázom ki” – részletezte a színész. A Domján Editet megszemélyesítő Kovács Nikolett színésznő arról beszélt a sajtónak, hogy komoly összpontosítást és nagyon intenzív munkát igényel az intimebb térben, kevés szereplővel színpadra állított előadás. „Csaknem két órát vagyunk mindketten színpadon, és még arra az egy-két pillanatra, amíg esetleg a takarásban várakozunk, sem lankadhat a figyelmünk. Nagyon szerettük a munkát és magunkénak érezzük az előadást” – tette hozzá a művésznő. 

    Spisák István, Kovács Nikolett
    Spisák István, Kovács Nikolett
    Fotó: Czinzel László

    Az előadás díszletét és jelmezeit Szabó Anna tervezte, aki mint kifejtette, igyekezett a ruhákat és a bútorokat a Szécsi és Domján korabeli divathoz közelíteni, ugyanakkor az előadás koncepciójához igazodóan nem realista, nem „ábrázoló” teret alakított ki. A produkció zenei vezetője Manfrédi Annamária, zenei munkatársa Moldován Blanka, koreográfusa Gabriela Tănase, a zenei felvételek a szatmárnémeti Blue Sound hangstúdióban készültek. Az előadás ügyelője és súgója Varga Katalin.

    Jegyet váltani a színház Horea úti jegypénztárában lehet, minden hétköznap 10 és 17 óra, szombaton 10 és 13 óra között, előadások előtt egy órával a helyszínen, vagy interneten a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.

    a Harag György Társulat PR-osztálya

    Kapcsolódó linkek

    • Két összeillő ember - videóajánló

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Interetnikai Fesztivál – Szatmár
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu