Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Új Színház

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    A jövő tervezői az Új Színházban

    2010. november 4.
    Díszlet és jelmeztervező szakasszisztens képzést indított három évvel ezelőtt a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium. A hallgatók a gimnáziumi oktatás mellett olyan művészeti alapképzést kapnak
    Díszlet és jelmeztervező szakasszisztens képzést indított három évvel ezelőtt a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG). A hallgatók a gimnáziumi oktatás mellett olyan művészeti alapképzést kapnak, amellyel akár művészeti egyetemen folytathatják tanulmányaikat, akár az érettségi után helyben egyéves szakképzéssel díszlet- és jelmeztervező szakasszisztensi OKJ- bizonyítványt szerezhetnek.

    Nagy Viktória jelmez- és díszlettervező - aki látványtervezésre tanítja a fiatalokat - kezdeményezésére tanítványai a gyakorlati képzésük egy részét igazi, profi színházi keretek között tölthetik el. E héten a diákok kívül-belül megismerhették az Új Színházat. Bekukkanthattak A szív bűnei próbáiba, szakmai ismereteiket bővíthették A fösvény című darab díszletépítésén, illetve bevilágításán, bolyonghattak a kellék- és a jelmeztár labirintusaiban.

    Emellett komoly feladatot kaptak, a Bubik István Stúdiószínpad lépcsőházának a dekorációját kell megtervezniük és kivitelezniük. Művük a jövő hét elejére készül el.

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Bubik István Stúdió

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu