Hírek

2025 őszén visszatérnek Lázár Ervin hősei a kecskeméti teátrum színpadára. A legifjabb színházrajongókat várja a Négyszögletű Kerek Erdő, és benne a különc, furcsa hősök.
„Azt vettem észre - nemcsak a gyerekeimen, hanem magamon is -, hogy ebben a felgyorsult, információkkal túlterhelt világban, ami azt képviseli, hogy egyformák legyünk, ugyanazt szeressük, ugyanazt együk, nagyon fontos egy olyan történet, ami megmutatja, hogy megéri merni másnak lenni. Emellett pedig tükröt tart nekünk, hogyan kell odafigyelni egy kicsit jobban egymásra. Ebben Lázár Ervin példamutatót alkotott” – ezzel a gondolattal kezdte a Gyere haza, Mikkamakka! olvasópróbáját Kovács Lehel, a színház művészeti vezetője.
A darabot Sipos Imre rendezi, aki úgy fogalmazott, hogy zöld kártyát kapott a darab kiválasztásakor, és rögtön tudta, hogy Lázár Ervin meséjével akar foglalkozni. „Nekem még volt szerencsém együtt dolgozni Lázár Ervinnel, irodalmi konzulensként vett részt egy általam rendezett előadásban, Egerben. A mai napig vannak olyan mondatai, amik még mindig a fülemben csengenek. Egy csodálatos szerző volt, és az általa írt műveket áthatja mindaz a mélység és gondolatiság, amivel ki tudta fejteni a világról alkotott nézeteit” – indokolta meg választását Sipos Imre.
A kecskeméti darabnak a Miskolci Nemzeti Színház korábbi előadásának szövegkönyve az alapja. Erre építkezett Sipos Imre, és egy különleges világot álmodott Lázár Ervin történetéből. Az alkotói folyamatba bekapcsolódott Nagy Nándor, a miskolci teátrum korrepetitora, zeneszerzője is, neki köszönhető az előadás zenei anyaga.
Miről is szól Lázár Ervin története? Nem más, mint a társadalomból kitaszítottak meséje, és mindazoké, akiket bántanak. Lázár Ervin hősei kilógnak a sorból. Ló Szerafin színe eltér a megszokottól, Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl hiperaktív. Nagy Zoárd fenyőfa létére ahelyett, hogy egyhelyben állna, szeretné látni a világot. Bruckner Szigfrid, az oroszlán kiöregedett a cirkuszból. Szörnyeteg Lajos túl kedves ahhoz, hogy rémisztő legyen, Dömdödömnek pedig meghasadt a szíve, és megrekedt egy élethelyzetben. Ezeket a furcsa lényeket, a társadalomból kitaszítottakat Mikkamakka fogja össze - őt a darabban ezúttal két gyerekszereplő alakítja majd váltott szereposztásban.
„Ki az, aki megtaníthatja ezeket a furcsákat arra, hogy felismerjék egymásban az értékeket? Úgy gondoltam, hogy Mikkamakka legyen gyerek. A negatív pólus, Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon pedig egy felnőtt lesz, hiszen pont a felnőttek azok, akik sokkal könnyebben kitaszítják a furcsákat a bőrszínük, a nyelvük, a koruk, vagy szinte bármi miatt. Egy gyerek pedig szembemegy ezzel a látásmóddal” – hangsúlyozta Sipos Imre.
Az előadás egy picit elemelkedik a realitástól. Ezt segíti majd a díszlet és a jelmez, amit Matyi Ágota tervezett. A darabban egy kalandparkba csöppenünk, ami egy forgószínpadra épül. Lesz hinta, csúszda, és mindenféle más játéklehetőség. A jórészt monokróm díszletben nagyon színes jelmezekben láthatjuk majd a színészeket, akik közül néhányan egy különleges maszkot is viselni fognak.
Mikkamakka szerepében Kószó Botondot és Pölös Bálintot láthatjuk majd, Aromót Danyi Judit alakítja, Bruckner Szigfridet Körtvélyessy Zsolt, Szörnyeteg Lajost pedig Sirkó László formálja majd meg. Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon Mechle Christian, Ló Szerafin Venczli Zóra, Vacskamati Kovács Panka, Dömdödöm Balázs Zsófia, Maminti Simon Kata, Nagy Zoárd pedig Konfár Erik lesz. 2025 októberétől várja a gyerekeket a Négyszögletű Kerek Erdő, ahol vidám a bánat, ahol az aranyhal kívánhat hármat, és ahol a szomorúfűz is kacag.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György