Programajánló: író-olvasó találkozó A kutyatartó lány szerzőjével
Háy Jánossal Füzi László beszélget majd a Tudomány és Művészetek Házában kedden.
Háy János József Attila-díjas író kifejezetten a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata számára írta legújabb tragikomédiáját, A kutyatartó lányt, amelynek próbái már hetek óta zajlanak, a premier pedig közeledik!
A darabról Füzi László történész beszélget majd az íróval március 11-én 18 órakor a Rákóczi út 2. szám alatt található Tudomány és Művészetek Házában. A találkozó után az író a NekemTeYes Kávézóban dedikál.
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)