Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Bicskei István

    színész koreográfus rendező díszlettervező jelmeztervező

    Életrajz

    1950. február 21-én születtem Oromhegyesen (Szerbia).

    Elemi tanulmányaimat Magyarkanizsán végeztem, ahol 1968-ban érettségiztem.

    A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen (Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet) 1976-ban diplomáztam. Lohinszky Lóránd és Kovács Levente voltak a tanáraim.

    A Szabadkai Népszínházhoz szerződtem, majd 1979-től az Újvidéki Színháznál, később párhuzamosan az Újvidéki Rádió is dolgoztam.
    Két éven át az Újvidéki Színművészeti Főiskola színészmesterség segédtanára voltam Virág Mihály mellett.

    1991-ben átszöktem Magyarországra, mert nem akartam részt venni a délszláv háborúban.

    1992-től a Nagy József által vezetett franciaországi JEL színház, majd az Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ táncos-színésze voltam szintén Nagy József igazgatása alatt. Itt kb. 20 évet töltöttem el. A mai napig játszom a Központban.

    Vendégként a Békés Megyei Jókai Színházban és a Debreceni Csokonai Színházban játszottam.

    A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen kurzusokat tartok.
    Harmadik éve a Nis-i Nemzeti Színház művészeti igazgatója vagyok, 2008-tól pedig a Magyarkanizsai Udvari Kamara Színház színésze.

    1964-ben játszottam az első főszerepemet Djordje Lebovics: Temetni délután szokás című darabjában, amely alakításért megkaptam a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.
    Kb. 26 magyar, szerb, szlovén, ruszin, román és HBO filmben szerepeltem.

    Nagy József JEL színházával rengeteg fesztiválon vettem részt, többek között az USÁ-ban, Angliában, Európa különböző országaiban és Dél-Amerikában. Ennek köszönhetően kitűnő kapcsolatokra tettem szert angol, francia, japán, dél-amerikai színházakban.

    Zsűritag voltam a Vajdasági Professzionális Színházak Fesztiválján, mint ahogyan a Romániai Nemzeti Kisebbségek Kollokviumán is ebben az évben.

    Rendeztem, koreografáltam.
     

    Bicskei István
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu