Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Bognár Szabolcs

    színész

    Életrajz

    Bognár Szabolcs zenei tanulmányait Pécsett végezte. Énekművész diplomája mellett az ének-zene karvezetés szakot is elvégezte dr. Lakner Tamás növendékeként. Évekig énekelt a Pécsi Bartók Béla Férfikarban, amelynek azóta is rendszeres szólistája. Több vidéki nemzeti színház vendégművésze, ilyen pl. a győri, debreceni és a szegedi színház. Hosszú időn át a Pécsi Nemzeti Színház vendégművesze volt, majd társulati tagja is. Az idei évben a Szegedi Szabadtéri Játékok keretein belül, Donizetti: Szerelmi bájital c. operájában énekelte Belcore szerepét. Szerepelt a Nemzeti Filharmonikusok, a Pannon Filharmonikusok zenekarával, olyan karmesterekkel, mint Kocsis Zoltán, Bogányi Tibor, Hamar Zsolt, Erdélyi Dániel, Dobszay Péter. Évről évre foglalkoztatja a Filharmónia Magyarország, melynek keretében résztvevője volt már az Orgonapont sorozatnak, templomi koncerteknek, térzenéknek, ifjúsági koncerteknek. Ezenkívül részt vett szólistaként zenekari misék előadásában, a Zeneszüret Fesztiválon és az Orgonák Éjszakáján.

    Jelenlegi mestere Kovácsházi István, a Magyar Állami Operaház Művésze.

    Színházi munkái:

    Giuseppe Verdi
    Falstaff
    Pécsi Nemzeti Színház - 2011-2012 (rendező: Nagy Viktor)
    MR. FORD
     
    W. A. Mozart
    Don Giovanni
    Pécsi Nemzeti Színház - 2014-2015 (rendező: Gulyás Dénes)
    DON GIOVANNI, MASETTO
     
    Giuseppe Verdi
    Machbeth
    Pécsi Nemzeti Színház - 2016-2017 (rendező: Gulyás Dénes)
    MACBETH
     
    Gioachino Rossini
    Hamupipőke
    Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínház - 2017-2018 (rendező: Méhes László)
    DANDINI
     
    Jules Massenet
    Manon
    Pécsi Nemzeti Színház - 2018-2019 (rendező: Gulyás Dénes)
    LESCAUT
     
    Bizet
    Carmen
    Pécsi Nemzeti Színház - 2019-2020 (rendező: Gulyás Dénes)
    DANCAIRE, MORALES
     
    Giacomo Puccini
    Bohémélet
    Pécsi Nemzeti Színház - 2021-2022 (rendező: Bozsik Yvette)
    MARCELLO
     
    Gioachino Rossini:
    Brschino Úr
    Művészetek Palotája – 2023 (rendező: Toronykőy Attila)
    ÖREG BRUSCHINO
     
    G. Donizetti
    Szerelmi bájital
    Szegedi Szabadtéri Játékok – 2024 (rendező: Bonecz Veronika)
    BELCORE
     
    Erkel Ferenc
    Bánk bán
    Szegedi Nemzeti Színház – 2024-2025 (Vezényel: Dobszay Péter)
    Koncertszerű előadás
    PETÚR BÁN
    Bognár Szabolcs
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu