Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Váry Károly

    színész

    Életrajz

    1956. október 31-én születtem, Újpesten. Az általános iskola befejezése után, a Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskolában végeztem. Már ekkor tudtam, hogy nem sok időt fogok eltölteni íróasztalok mögött. A középiskolában másodikos korom óta, iskolai ünnepségeken szavaltam. Édesanyám segítségével nagyon sokat jártam színházakba, előadásokra, majd a Keleti István által vezetett Pinceszínházban amatőrködtem és természetesen főiskolai jelentkezés. Tanulmányaim befejezése után következtek már a profi színházak.

    1979- '81 : Vígszínház,
    1981- '86 : Szolnoki Szigligeti Színház,
    1986- '91 : budapesti József Attila Színház,
    1991- '96 : Szolnoki Szigligeti Színház,
    1996- '98 : Szegedi Nemzeti Színház,
    1998-tól szabadúszóként dolgoztam.
    Vendégként számos vidéki színházban léptem fel, illetve saját műsorral jártam az ország művelődési házait.

    Számtalan bemutatókból és előadásokból néhány :
    Liliom, Sötét galamb, A kaktusz virága, IV. Henrik, Koldusopera, Pisti a vérzivatarban, Táncdalfesztivál '66, Vonó Ignác, Tartuffe, Micimackó, A kis herceg, A házitanító, Hamlet, Szép Heléna, Luxembourg grófja, Csao Bambino, Me and my girl, Csoda, Eszményi gyilkos, Az elveszett levél, stb.........

    Rendezők, akikkel együtt dolgoztam :
    Sándor Pál, Paál István, Szurdi Miklós, Babarczy László, Fodor Tamás, Garas Dezső, Iglódi István, Csiszár Imre, Csizmadia Tibor, Éry-Kovács András, Taub János, Árkosi Árpád, Szerednyey Béla, Cseke Péter, stb...

    Színészkollégák akikkel együtt játszhattam színpadon :
    Töröcsik Mari, Kern András, Kútvölgyi Erzsébet, Hernádi Judit, Balázs Péter, Hollósy Frigyes, Andorai Péter, Nyertes Zsuzsa, Mucsi Zoltán, Vallai Péter, Zala Márk, Kaló Flórián, Káldy Nóra, Józsa Imre, Újréti László, Bács Ferenc, Bánsági Ildikó, Gáspár Sándor, Szakácsi Sándor, Trokán Péter, Sirkó László, Csombor Teréz, Dunai Tamás, stb…

    Jelenleg is szabadúszóként dolgozom. A Kecskeméti Katona József Színházban, Cseke Péter Igazgató Úr meghívására, a Doctor Herz musicalban játszom Gandhi szerepét, illetve J. Joyce: A Bohóc című monodrámával lépek fel különböző meghívások alkalmával.
    Pályám során főszerepek, számtalan karakter, epizód szerepek sokasága talált meg eddig.
    Idestova 38 éve foglalkoztat a Színház és a színészi pálya és majdnem olyan régóta tudom, hogy számomra örök szerelem!
    Nagyon is a jelenben élek és tudom, hogy ha most a jelenben maximálisan megtudom és megoldom a rám bízott feladatokat, természetesen, mint mindig, most is ez a cél, akkor lesz jövőm. Így élek!
     

    Váry Károly
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu