Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Költészetünk Ünnepe – művészeti ágak találkozása

    2025. április 22.
    Tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Harag György Társulat a SzatmárON kezdeményezés keretében a Költészetünk Ünnepe rendezvényt, a magyar líra rendhagyó szatmári ünnepét.
    Szombaton újra a Red Hat Yardban gyűltek össze a versek szerelmesei a Harag György Társulat rendezvényére, melynek színei a líra, a képzőművészet, a zene és a gasztronómia lélekemelő találkozásából bontakoztak ki.

    Az eseményt a Szatmári Magyar Diáktanács kincskereső-versenyének díjátadója indította. A már két órával korábban útnak indult ifjaknak, különböző helyszíneket felkeresve kellett az irodalommal, költészettel kapcsolatos feladatokat megoldaniuk, az utolsó állomás pedig már a Red Hat YARD volt.

    Az esemény hagyományait követve a hivatalos megnyitó részeként Bessenyei Gedő István társulatigazgató olvasott fel verseket, kinyitva ezzel a lehetőséget a résztvevők felé, hiszen a kötöttebb programpontok közötti időben több lehetőség is nyílt saját, vagy kedvenc versek felolvasására, előadására.

    A folytatásban a fiataloké volt a szó, a Szamos Diákirodalmi Kör tagjai diákok verseiből, a Felhőfoszlányok című antológiából olvastak fel. Karácsonyi Zsolttal és Nagy Zalánnal, a Halikon irodalmi folyóirat költőivel is találkozhattak a rendezvény résztvevői, őket a társulatigazgató faggatta a kortárs költészetről. Ezt követte az Én Duó (Bertóti Johanna és Páll András), kísérleti zenei fordulatokban bővelkedő, kortárs költészetnapi koncertje. Költői kvíz is várta az esemény résztvevőit, Kovács Zsolt KoZsó kvízmester persze nem csak az irodalmi, hanem a csapatok általános műveltségi ismereteit is felmérte.

    Este 8 órától egy igazán különleges, érzékekre és elmére is ható koncert következett: Horváth Benji slam-költeményeit Fluidian kísérte sokféleképpen megszólaltatott gitáron, így jött létre a Psychedelic Soul Poetry produkció. A rendezvény zárásaként Dj Ronco, azaz Telegdy Áron lépett a lemezjátszók mögé, igazán különleges zenéivel megkoronázva a Költészetünk Ünnepét.

    Az esemény során a szervezők nem szakítottak a régi hagyománnyal, miszerint költőket azok kedvenc ételeik kóstolásával idéznek meg. Így kóstolhatták meg a rendezvény résztvevői a Petőfi kedvencét megidéző töltöttojást (tojáskrémes kosarat), a több költő kedvencét a csirkepörköltet hortobágyi palacsinta formájában, illetve mézes süteményt.

    A Költészetünk Ünnepe program ideje alatt Farkas Hannelore, Bálint Stefánia és Barbu Dávid, az Aurel Popp Zene és Képzőművészeti líceum diákjai, illetve Erdei Máté és Frumen Gergő, a Harag György Társulat színészei készítenek el egy-egy alkotást József Attila Óda című verse alapján. Az alkotásokat később el is árverezték, a befolyt 1100 lejjel pedig a szervezők a Asprosam - egyesület a mentális egészségéért munkáját támogatják.
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu