Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    András Gyula

    színész rendező rendezőasszisztens

    Életrajz

    Születési adatok: 1942 február 2, Csíkszereda
    Csíkszeredában született 1942. február 2-án. Első szerelme a néptánc volt. Hívták az Állami Székely Népi Együtteshez, de akkor már sikerrel felvételizett a színire. 1964-ben végzett Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, azóta a Szatmárnémeti Állami Magyar Színháznak, illetve utódintézményének, az Északi Színház magyar tagozatának a tagja. Különböző karakterszerepekben tűnt fel. „Főként a gondokkal, bajokkal küszködő kisembereket ábrázolja hitelesen.” (Magyar Színházművészeti Lexikon). Közel másfélszáz alakításának tapsolhatott a közönség az elmúlt hat évtized alatt. András Gyula volt az együttes „nagy beugrója” is. Örkény István egyperceseinek hiteles tolmácsolójaként mintegy negyven egyperces szerepel repertoárján. Több alkalommal vállalt zsűritagságot a Gellért Sándor Vers- és Prózamondó Versenyen és a Vidám Versek Versmondó Versenyén. A Szent-Györgyi Albert Társaság 1998-ban, mint az évad legjobb epizódszínészét, Nádai István-emlékplakettel tüntette ki. Nyugdíjazása után is sokat foglalkoztatta a Harag György Társulat, állandó fellépője volt Sződemeteren a Kölcsey-ünnepségeknek, továbbá az Ady-ünnepségeknek is (közel ötven Ady-verssel a repertoárjában), a Petőfi-napoknak Erdődön és Koltón, de nem hiányoznak repertoárjából kortárs költőink művei sem. Állandó szereplője a Szent-Györgyi Albert Társaság és a Németi református egyházközség által szervezett kulturális programoknak. Vesztesek címmel jótékonysági műsort tartott Szatmárnémetiben a Szentlélek plébánia Merk Mihály termében Böjte Csaba alapítványa javára, valamint a Németi templomban, a Rákóczi Kollégium javára. „Életem egyik legnagyobb élménye volt, hogy a magyar zászlóval kezemben toborzót táncolhattam a János vitéz című operettben” – emlékezik a művész.

    Tanulmányok:
    1964, Marosvásárhelyi Szentrgyörgyi István Színművészeti Intézet
    Életpálya:
    1964-től a Szatmárnémeti Északi Színház színművésze
    Főbb szerepei:
    Jakov (Csehov: Sirály)
    Buttler János (Mikszáth Kálmán: Különös házasság)
    Schibler (Szakonyi Károly: Életem, Zsóka)
    Cario (Plautus: A hetvenkedő katona)
    Török bácsi (Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig)
    Tatár (Gorkij: Éjjeli menedékhely)
    Tügyi koma (Móricz Zsigmond: Sári bíró)
    Giacchino (Eduardo Scarpetta: Rongy és címer)
    Bölcsike (Marton Lili-Gyöngyösi Gábor: Taligás király)
    Cseresznyés (Molnár Ferenc: A doktor úr)
    Jegor (Gorkij: A nap fiai)
    Tamás Henrik (Kós Károly: Budai Nagy Antal)
    Makáts főtanácsos (Zágon István: Hyppolit, a lakáj)
    Gonzalo (Shakespeare: A vihar)
    Trileckij, fiatal orvos (Csehov: Platonov szerelmei)
    Filozófiatanár (Moliere: Úrhatnám polgár)
    Müller Ferenc (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja)
    Benedek (Örkény István: Kulcskeresők)
    Fülöp (Molnár Ferenc: Úri divat)
    Tomaji plébános (Örkény István: Tóték)
    Fjodor (Bulgakov: Kutyaszív)
    Gloster gróf (Shakespeare: Lear király)
    Johann Kilian von Strack gróf (Peter Shaffer: Amadeus)
    Montague (Shakespeare: Romeo és Júlia)
    Géronte (Moliere: Scapin furfangjai)
    Lojális úr ( Moliere: Tartuffe)
    Michele (Eduardo de Filippo: Belső hangok)
    Rendőr1, Doktor, Pap (Hamvai Kornél: Márton partjelző fázik)

    Díjak:
    1998 - Harag György Emlékplakett

    András Gyula
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu