Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Ascher Tamás

    konzultáns főrendező rendező

    Életrajz

    1949-ben születtem, Budapesten. 1973-ban végeztem a Színművészeti Főiskola rendezői szakán. 1972-ben, Zsámbéki Gábor és Babarczy László hívására, a kaposvári Csiky Gergely színházban rendeztem meg vizsgaelőadásomat (Szép Ernő: Patika). 1973 és 1978 között Kaposvárott dolgoztam. 1978-ban a Zsámbéki Gábor vezette csapattal a budapesti Nemzeti Színházhoz szerződtem. 1981-ben visszatértem a kaposvári színházhoz, ahol 1983-tól 2003-ig főrendező voltam. 1982-től, a Katona József Színház megalapításától kezdve itt is rendszeresen dolgozom. 1986/87-es évadtól kezdve a kaposvári színházban már cask vendégként dolgozom. 1983 óta tanítok a – most már – Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 1993-tól docensként, 2002 óta pedig egyetemi tanárként. Jelenleg a Katona József Színház rendezője és (2006. szeptember 1-je óta) a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora vagyok.


    Egyéb tevékenységek
    Alapító tagja a párizsi székhelyű Európai Színházak Uniójának
    1990-92 között a cividalei Középeurópai Színházi Fesztivál igazgatótanácsának tagja
    A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja


    Rendezések

    Csiky Gergely Színház, Kaposvár
    Szép Ernő: Patika 1972
    Collodi-Litvay: Pinokkió 1973-1978-1988
    Burckhardt: Tüzijáték 1974
    Barta: Szerelem 1974
    Vekerdy: Jelenetek Rákóczi életéből 1974
    Dosztojevszkij: Ördögök 1975
    Brecht: Kaukázusi krétakör 1975
    Beckett: Godotra várva 1975, 1987, 1989
    1981-Balatonboglár Kápolna-színház
    Barabás-Kerekes-Darvas: Az Állami Áruház 1976
    Milne: Micimackó 1976-1990
    Okudzsava-Várady-Fodor: Merszi! – avagy Sipov kalandjai 1977
    Horváth, Ödön von: Mesél a bécsi erdő 1978
    Jacobi: Sybill 1978
    Brecht: A Szecsuáni jólélek 1978
    Arden: Élnek mint a disznók/Gyöngyélet 1980
    Kander-Ebb: Chicago 1981
    Turgenyev: Egy hónap falun 1981
    Beckett: Ó, azok a szép napok 1982
    Kacsóh-Heltai: János Vitéz 1982
    Horváth, Ödön von: Kasimir és Karoline 1983
    Shakespeare: Hamlet 1983
    Bulgakov: A Mester és Margarita 1984
    Chehov: Cseresznyéskert 1984
    Euripidész: Alkésztisz 1985 (Balatonboglár Kápolna-színház)
    Ionesco: A kopasz énekesnő-Különóra 1986
    Goldoni: Velencei terecske 1987
    Erdman: Az öngyilkos 1988
    Gombrovicz: Yvonne, burgundi hercegnő 1989
    Orwell-Hall: Állatfarm 1990
    Molière: A Mizantróp 1991
    Gorkij: Éjjeli menedékhely 1993
    Barker: Jelenetek egy kivégzésből 1994
    Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása 1995
    Lehár Ferenc: Luxemburg grófja 1996
    Molière: Dandin György 1998
    Sondheim: Sweeney Todd 1999
    Osztrovszkij: Erdő 2002
    McDonagh: Az inishmore-i hadnagy 2003
    Rejtő-Varró-Hamvai-Darvas: Vesztegzár a Grand Hotelben 2006

    Nemzeti Színház
    Weöres: Szent György és a sárkány 1979
    Kroetz: Meierék 1979-Nemzeti (Játékszín)
    Osztrovszkij: A jövedelmező állás 1980
    Radicskov: Repülési kísérlet 1981

    Katona József Színház, Budapest
    Pinter: Hazatérés 1983
    Csehov: Három nővér 1985
    Petrusevszkaja: Három lány kékben 1987
    Ionesco: Haldoklik a király 1989
    Csehov: Platonov 1990
    Böll-Bereményi: Katharina Blum elvesztett tisztessége 1992
    Goldoni: Az új lakás 1992
    Pirandello: Ma este improvizálunk 1994
    Arden: Élnek mint a disznók/Gyöngyélet 1996
    Brecht-Weill: Weill-Csákányi est 1996
    Schwab: Elnöknők 1996
    Reza: Művészet 1997
    Stoppard: Árkádia 1998
    Dorst: Paul úr 1999
    Hamvai: Hóhérok hava 2000
    Brecht: Koldusopera 2001
    Fosse: Őszi álom 2002
    Kleist: A bosszú 2003
    Csehov: Ivanov 2004
    Congreve: Így él a világ 2005
    Forgách András: A kulcs 2005

    Egyéb rendezések
    Litvai-Collodi: Pinokkió, a hosszúorrú fabáb története 1975-Budapesti Gyermekszínház
    Mozart: Idomeneo 1979-Operaház
    Dosztojevszkij: Ördögök 1986-Vígszínház
    Kroetz: A vágy 1999-Thália Stúdió
    Ionesco: A kopasz énekesnő-Különóra 2003-Örkény Színház
    Schimmelpfennig: Nő a múltból 2006-Örkény Színház


    Filmek
    Ki látott engem? 1977 színész R: Révész György
    Mozart és Salieri 1979 színész R: Surányi András
    Alagút 1980 színész R: Lukáts Andor
    Ady és a világháború 1976 (TV film) rendező (Najmányi Lászlóval)
    Weill-Csákányi est 1997 (TV film) rendező
    Három nővér 1994 (TV-film) rendező
    Platonov 1995 (TV-film) rendező
    Elnöknők 2004 (TV film) rendező


    Külföldi vendégrendezések

    Helsinki Nemzeti Színház
    1987 Mesél a bécsi erdő
    1989 Az öngyilkos
    1990 Yvonne, burgundi hercegnő

    Helsinki, Svéd Színház
    1997 Mizantróp

    Helsinki Városi Színház
    2004 Liliom

    Lyon, Opera
    1992 és 1994 Don Giovanni Karmester: Eötvös Péter

    Bécs, Akademietheater
    1994 Yvonne, burgundi hercegnő
    1997 Különóra-Kopasz énekesnő
    2002 Erdő

    Berliner Ensemble
    2000 Tartuffe

    Oslo, Norske Theater
    2001 Mesél a bécsi erdő


    Külföldi vendégjátékok

    Shakespeare: Hamlet (1983-Csiky Gergely Színház, Kaposvár)
    Moszkva, Szovremenyik Színház

    Bulgakov: A Mester és Margarita (1984- Csiky Gergely Színház, Kaposvár)
    Berlin, Volksbühne
    Varsó

    Csehov: Három nővér (1985-Katona József Színház, Budapest)
    Stuttgart, Párma, Moszkva, Leningrád, Berlin, Bécs, Belgrád, Hága, Párizs, London, Jeruzsálem, Wiesbaden, Caracas, Bogota, Helsinki

    Csehov: Platonov (1990-Katona József Színház, Budapest)
    Pátizs, Berlin, Düsseldorf, Bukarest

    Goldoni: Az új lakás 1992-(Katona József Színház, Budapest)
    Milánó (Piccolo)

    Pirandello: Ma este improvizálunk (1994-Katona József Színház, Budapest)
    Milánó (Piccolo); Bukarest (Bulandra)

    Schwab: Elnöknők (1996-Katona József Színház, Budapest)
    Stuttgart; Milánó (Piccolo); Stockholm (Dramaten)

    Reza: Művészet (1997-Katona József Színház, Budapest)
    Madrid

    Hamvai: Hóhérok hava (2000-Katona József Színház, Budapest)
    Róma

    Csehov: Ivanov (2004-Katona József Színház, Budapest)
    Szarajevó, Róma, Torino, Bogota


    Díjak

    Külföldi kitüntetések

    1987 Három nővér Belgrád; BITEF nagydíj (Andrzej Wajda Bűn és bűnhődésével megosztva)

    1990 Három nővér Caracasi Fesztivál; a legjobb idegennyelvű előadás díja,

    1990 Platonov Párizs; francia kritikusok díja, az év legjobb külföldi rendezése

    2002 Mesél a bécsi erdő Oslo; Hedda-díj (legjobb rendezés)

    2004 Ivanov Szarajevó; MESS Fesztivál, legjobb rendezés és legjobb előadás


    Hazai kitüntetések

    Színikritikusok díja
    A legjobb rendezésért
    1980 Jövedelmező állás
    1986 Három nővér
    1988 Az öngyilkos
    1990 Platonov
    1992 Mizantróp
    1994 Ma este improvizálunk és Jelenetek egy kivégzésből
    2000 Hóhérok hava
    A legjobb előadás
    2000 A vágy
    A legjobb zenés előadást
    1997 Luxemburg grófja
    2000 Sweeney Todd

    Országos Színházi találkozó díja
    A legjobb rendezésért
    1984 A Mester és Margarita
    1986 Három nővér
    1988 Az öngyilkos
    1992 Mizantróp
    1993 Katharina Blum
    1999 Dandin György
    2000 Sweeney Todd
    I.Operettfesztivál
    Rendezői díj
    1997 Luxemburg grófja

    1990 Fővárosi Színházi Nívódíj, az évad legjobb rendezője (Platonov)
    2000 Fővárosi Színházi díj, a legjobb rendező (A vágy; Hóhérok hava)

    1983 Jászai-díj
    1988 Érdemes művész
    1991 Somogy művészeti díja
    1992 Kossuth-díj
    1998 Hevesi Sándor-díj
    2002 A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje
    2003 Budapest Főváros Közgyűlése Pro Urbe Budapest Díj
    Ascher Tamás

    Képsorozatok

    • Ascher Tamás
      Ascher Tamás
    • Ascher Tamás
      Ascher Tamás
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu