Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Spilák Lajos

    színész zene hangszerelte

    Életrajz

    Spilák Lajos valamikor az 1990-es évek végén tűnt fel Szőke Szabolcs mellett, a Hólyagcirkusz Társulatban. Könnyű volt megjegyezni őt, a hosszú hajú, lófarkas zenészt, aki bármin játszik; pengeti, üti, fújja, nyikorgatja, húzza, nyúzza – minden megszólal a keze alatt. Közben ez a szótlan férfi mindig a színpadi eseményeken tartotta a szemét: szenvtelenül és kicsit szomorúan. Persze akik jobban figyeltek, már 1981-ben felfedezhették őt, amikor a Fodor Tamás rendezte Leonce és Lénában Szőke Szabolccsal párban játszottak utcaseprőt.

    Jó ideig volt „excentrikus zenebohóc” (Az utolsó pacc), „Hangicsáló” (Csipkerózsika), „A zenék szférája” (Rettentő görög vitéz), vagy  „Zajmester” (Csődcsicsergő, amiért is 2005-ben elnyerte a legjobb férfialakítás díját a Szegedi Alternatív Színházi Szemlén.) Ám egyszer csak „megszólalt”, vagyis prózai szerepeket kezdett kapni a Stúdió K Színházban. Talán A zöld kakadu volt az első jelentős alakítása. „Girnyó, köztörvényes szerepében Spilák Lajos valamennyi partnerét felülmúlva kerül legközelebb a darab és az előadás centrumához” – írta róla Tarján Tamás. Aztán a komponálás, a zenei közreműködés és zenei felügyelet mellett jöttek a mind fontosabb drámai feladatok: például a Ványa bácsi Tyeleginje Koltai M. Gábornál, vagy a szájharmonikás Helmer-báb Jeles András Babaházában, vagy Lipót császár az Európa, Európában, vagy a vállalkozó figurája a Szürke galamb című Tar Sándor-adaptációban.

    Mire a lófarka megőszült, Spilák Lajos a Stúdió K jelentős férfiszínészévé lett. Ennek adja tanúbizonyságát legutóbbi munkája is, Seneca megformálása a Hegymegi Máté rendezte Nero-bemutatóban.

    De ha csak egyet lehetne most kiemelni Spilák Lajos szereplései közül, akkor az mindenképpen a Határaink című, Simányi Zsuzsanna rendezte dokumentumszerű előadás lenne. Abban halkan, tárgyszerűen előadott egy monológot arról, hogy négy gyereke ment négy világtáj felé. Abból megérthettük: annál többet színésztől talán nem is kaphatunk, mint amikor a legőszintébben és a legteljesebben saját magát adja a színpadon.

    Spilák Lajos

    Képsorozatok

    • Spilák Lajos
      Spilák Lajos
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu