Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    A színház mindenkié – Kulturális kavalkád a kolozsvári színházban

    2025. március 22.
    A Kolozsvári Állami Magyar Színház változatos programkínálattal várja az érdeklődőket a színházi világnap alkalmából, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezésére 1962 óta minden évben március 27-én ünneplünk.

    Ennek apropóján a kolozsvári teátrum egy háromnapos programsorozattal készül. A programban klasszikus és kortárs szerzők előadásai egyaránt helyet kaptak, emellett interaktív eseményekkel, kulisszalátogatással és rendhagyó közösségi kezdeményezésekkel is készül a társulat.

    Március 27-29. között három előadás látható, emellett számos kísérőprogram is várja az érdeklődőket, amelyek között minden korosztály megtalálhatja a számára legizgalmasabb eseményeket. A színházi világnapi program március 27-én, csütörtökön, a Vecsei H. Miklós és Németh Nikolett szövege alapján készült Janovics című előadással indul, amelyet ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében láthat a közönség. Március 28-án, pénteken, William Shakespeare ismert tragédiája, a Hamlet kerül színpadra Tompa Gábor rendezésében, Vecsei H. Miklóssal a főszerepben, míg március 29-én, szombaton egy nyílt nap keretében a színház megnyitja kapuit a közönsége előtt.

    A nyílt nap során a látogatók betekintést nyerhetnek a színfalak mögé, részt vehetnek improvizációs játékokban, kommunikációs tréningeken, alkotóműhelyeken és interaktív foglalkozásokon. A rendezvény legizgalmasabb programjain az érdeklődők személyesen is találkozhatnak a színház művészeivel, összemérhetik tudásukat az Art kvízen, vagy az asztalitenisz-bajnokságon, de akár egy közös zenélésen is részt vehetnek.

    A hétvége zárásaként szombat este a Kosztolányi Dezső azonos című regénye alapján készült Édes Anna előadás kerül színpadra, Szabó K. István rendezésében.

    A belépés egyes programokra előzetes regisztrációhoz kötött, ezért érdemes mielőbb jelentkezni a részvétel biztosítása érdekében.

    A részletes program az alábbiakban olvasható:

    Március 27., csütörtök
    19.00  Stúdióterem
    Vecsei H. Miklós és Németh Nikolett szövege és a társulat improvizációi alapján
    JANOVICS, R.: Ifj. Vidnyánszky Attila Jr.

    3h egy szünettel
    Magyar nyelvű előadás, román és angol felirattal.

    Március 28., péntek
    19.00. Nagyterem
    William Shakespeare: HAMLET. 14+
    R.: Tompa Gábor
    2h 45’ egy szünettel (I. rész: 1h 50’ | II. rész: 40’)
    Magyar nyelvű előadás, román és angol felirattal.

    Március 29., szombat
    Nyílt nap: 12.00 - 18.00
    Állandó programok: Készíts fotót Sir Title-lel – Helyszín: A színház bejárata
    Plakátbörze. – Helyszín: Emeleti előcsarnok
    Színház a faladon! Gyűjts be egyedi, aláírt plakátokat a kedvenc előadásaidról.
    Színészgardrób – Jótékonysági ruhabörze – Helyszín: Emeleti előcsarnok
    A ruhákról mesélnek: Vindis Andrea, Albert Csilla, Laczkó Vass Róbert
    Láthatatlan plakátok kiállítása – Helyszín: Emeleti előcsarnok
    Díszletmakett-kiállítás – Helyszín: Emeleti előcsarnok
    Üzenet a függöny mögé! – Üzenődoboz
    Hagyj üzenetet, véleményt vagy emléket a dobozban!

    12.30-15.30. Helyszín: Emeleti előcsarnok
    Légy te is plakáttervező! – Kollázs-workshop
    Tervezz színházplakátot a már meglévő plakátjaink vizuális elemeiből!
    A foglalkozást vezetik: Ozsváth Zsuzsa és Tőtszegi Zsuzsa

    12.30-13.30. Helyszín: Balett-terem
    Játékközpont aktiválva! – Improvizációs játékok Gedő Zsolttal és Györgyjakab Enikővel
    Hozz magaddal kényelmes ruhát és vastag zoknit!

    12.30-13.30. Helyszín: Próbaterem
    Mondjam vagy ne mondjam? – Kommunikációs tréning Kántor Melindával

    12.30-15.00. Helyszín: Emeleti előcsarnok
    Önismereti drámasarok
    A foglalkozást vezeti: Kocsis Tünde

    12.30-15.30.  Helyszín: Emeleti előcsarnok
    Akusztikus jam session
    Hozd a hangszered, és csatlakozz a közös örömzenéléshez!
    Foglalkozásvezető: Balla Szabolcs

    12.30-15.30   Helyszín: Emeleti előcsarnok
    Sakksarok
    A foglalkozást vezetik: Fogarasi Alpár, Pánczél Lilla

    13.00-14.00
    Magyar nyelvű kulisszalátogatás
    Vezetett séta a színház kulisszái mögött.
    Sétavezető: Buzási András

    Kolozsvári magyar színház
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu